Egyesültek a hazai e-sport szervezetei a HUNESZ tisztújító közgyűlésén

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 25. 12:55

Beolvadt a Magyar E-sport Szövetségbe (HUNESZ) a korábbi Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES), így egyesültek a hazai e-sport szervezetei. A HUNESZ 2023. szeptember 23-án megtartott tisztújító közgyűlésén az elnökségi tagok mellett egyúttal az új elnököt is megválasztották Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója személyében, a korábbi alapító elnök, Biró Balázs György főtitkárként viszi tovább a Szövetség szakmai vezetését.

A 2023. szeptember 23-ai volt az első nagyobb szabású tisztújítás a Magyar E-sport Szövetség életében. Mindennek előzménye, hogy a HUNESZ még idén tavasszal módosította az Alapszabályát: kilenc fősre bővítette az elnökség létszámát, az elnöki posztot pedig elnöki, illetve főtitkári pozícióra választotta szét. 

 

A Magyar E-sport Szövetség új elnöke Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója lett. 

 

„Az e-sport jelentősége és szerepe mára vitathatatlanul megerősödött, így a Magyar E-sport Szövetség elnökeként képviselni a hazai e-sportot megtisztelő és felelősségteljes feladat. Célom, hogy ez a 21. századi sportág kiemelkedő figyelmet és megbecsülést kapjon, melynek első meghatározó lépése az az összefogás, amely a mai nappal kezdetét vette. A Szövetség elkötelezettsége a hazai e-sport márka megerősítése iránt stabil bázis ahhoz, hogy a digitalizáció adta lehetőségekre és a sportoló csapatokra, közösségekre építve hazai és nemzetközi szinten egyaránt növekedési pályára állítsuk az e-sportot.” – hangsúlyozta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, a HUNESZ új elnöke.

 

A főtitkári posztért a Szövetséget az elmúlt hat évben vezető alapító elnök, Biró Balázs György indult, aki új pozíciójában folytatja tovább a HUNESZ szakmai vezetését.

 

 

„Örömmel mondhatom el, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar E-sport Szövetség. A korábbi Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség immár valamennyi tagja belépett a szervezetünkbe, ezzel tagjaink száma 64-re emelkedett, és a szakmai csapatai a HUNESZ szakember gárdáját fogják erősíteni. Emellett az NGES vezetőségéből többen is bekerültek az új elnökségünkbe a szombati tisztújítás során, így például korábbi elnöküket, dr. Balázs Pétert is a vezetőségünkben köszönthetjük. Az NGES tehát beolvadt a Magyar E-sport Szövetségbe, ennek köszönhetően egyesültek a hazai e-sport szervezetei. Őszintén hiszem, hogy Rékasi Tibor, új elnökünk megválasztásával és az egyesült szövetséggel mélyebb társadalmi elfogadás mellett új szintre léphet idehaza a versenyszerű videojátékos közösség.” – emelte ki Biró Balázs György, a HUNESZ újonnan megválasztott főtitkára.

 

A Magyar E-sport Szövetség új elnökségének a tagjai Rékasi Tibor, Biró Balázs György, dr. Balázs Péter, Csanda Gergely, dr. Gremsperger Gábor, Kis Balázs, Kun Igor, Mocsai Norbert, Zakar Sándor. A HUNESZ új felügyelőbizottság tagjai:  Herczeg-Mátyus Dóra, Szeifert Mariann és Varga Roland.

 

Biró Balázs György a Közgyűlésen kifejtette, a Magyar E-sport Szövetség az új sportág elfogadása érdekében is a jövőben három fő területre kíván fókuszálni: a versenyszervezésre, az edukációra és a hazai e-sport-csapatok megerősítésére.

 

„Minél több rétegű, minél több játékost megmozgató versenyeket szeretnénk szervezni, vagyis tovább szeretnénk bővíteni a versenystruktúrát. Az idei évben másodosztállyal és utánpótlással is szélesítettük tornáink palettáját, de további lehetőségeket látunk a korosztályos vonalon, így a diák és az egyetemi e-sportban. Természetesen a Magyar E-sport Válogatott válogató versenyeinek megszervezése és lebonyolítása is a kiemelt feladataink között szerepel. Ami az edukációt illeti: ez nagyon erős pillérünk, és kiemelt terület sportágunk társadalmi elfogadottsága miatt is, jelenleg több olyan nemzetközi pályázatban is részt veszünk már, amelyek ehhez kapcsolódnak, gondolok itt a többi között az e-sport grassroots mozgalom tudásalapú támogatására vagy versenyíbírói-, edző-, illetve a csapatmenedzser-képzés tananyagainak a fejlesztésére. Mindez összefügg a harmadik fontos területtel: kitűzött célunk, hogy megerősítsük a hazai e-sport-csapatokat. Egyrészt edukáljuk a szakembergárdájukat, másrészt több lehetőséget teremtsünk számukra a versenyekkel. Emellett minél mélyebben be kívánjuk őket vonni a HUNESZ különböző döntési szintjeire, ezen a téren nagy szerepük lesz például a szakágaknak, ugyanis azokba tömörítjük majd az adott játékkal foglalkozó csapatokat, csapategységeket” – ismertette a főtitkár.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Daradics Kinga az eMAG Magyarország új ügyvezetője

2023. decemberétől Daradics Kinga tölti be az eMAG Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Céljai között szerepel a vállalat piacvezető pozíciójának megerősítése, az ügyfelek vásárlási élményének fokozása, valamint a magyar kereskedelmi partnerek támogatása a 35 millió potenciális ügyfelet kínáló régiós piac elérésében. 

2023. december 7. 15:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27