Outsourcing, MSP, ASP – egy kalap alatt

Fekete Gizella, 2001. szeptember 25. 16:30
Közös outsourcing céget hozott létre 50-50 százalékos tulajdonrésszel az Antenna Hungária leányvállalata, az Antenna Multimédia Rt. és az informatikai rendszerintegrátorként ismert Minor Rendszerház Rt. A 125 millió forintos törzstőkével alakult AM-IT Rt. indulásához szükséges emberi erőforrást, a távközlési kapacitásokat és saját piacát az Antenna cégcsoport bocsátja rendelkezésre.
A jelenleg 17 fős cég vezérigazgatója, a szintén az Antenna csoporttól átigazolt, ott informatikai igazgatóként dolgozott Dr. Koczkás László (helyét Balázs Béla vette át) a megalakulás kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta, a vezetőség a törzstőkéből 98 millió forintot közvetlenül a megalakulást követően informatikai infrastruktúra fejlesztésbe és egy – az MSP (Managed Service Provider) és ASP (Application Service Provider) szolgáltatásaik alapját képező – menedzsment központ kialakításába kíván beruházni. Az AM-IT Rt . MSP, ASP és egyéb erőforrás kihelyezési tevékenységéből 2003-ra milliárdos nagyságrendű bevételt tervez.

Takács Imre, a Minor Rt. vezérigazgatója a formálódó – egy éven belül már várhatóan öt cégből álló – Minor Holding egyik „állomásaként” emlegette az AM-IT Rt. létrejöttét, amely nem kirekesztve persze a nagyvállalati ügyfeleket sem, elsősorban a kis- és középvállalatok korszerű informatikai infrastruktúrához jutását kívánja nem nagyberuházást kívánó módon, hanem bérleti konstrukcióban biztosítani – az irodai és később üzleti alkalmazásokhoz való jogtiszta módon történő hozzáférést is beleértve. Üzleti tervüket ugyan nem hozták nyilvánosságra, de Takács Imre megkötött szerződésekről és ígéretes tárgyalásokról beszélt.

A budapesti telephelyű, de már alapításakor a tulajdonosoknak köszönhetően országos hálózattal rendelkező vállalkozással kapcsolatban az Antenna Multimédia Rt. vezérigazgató helyettese, Hegedűs Sándor elmondta, az AH Rt. a jövőben főtevékenységére kíván koncentrálni, s így célszerűnek látszott a szolgáltató tevékenységet ellátó egységét, a versenyképessé váláshoz szükséges hatékonyabb és mérhetőbb működtetés érdekében, házon belülről kihelyezni, s az AM-IT Rt. megalakításával ez - emberi erőforrással együtt - meg is történt.

A bejelentéssel egyidőben az AM-IT Rt. a Microsoft Magyarország hivatalos Application Service Provider (ASP) partneri, a Computer Assiciates pedig Managed Service Provideri (MSP) címet kapott.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50