1 milliárd dollár kilátásban az IT-biztonság növelésére

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. november 2. 20:37
Az amerikai szenátus demokrata javaslatra egy olyan 20 milliárd dolláros gazdaságélénkítő és biztonságnövelő csomagról tárgyal, melyből 1 milliárd dollár jutna az információtechnológia biztonságosabbá fejlesztésére.
A meghatározott cél a kormányzati számítógéprendszerek hatékonyabb védelme, valamint minden amerikai IT-rendszer kívülről és belülről jövő, természeti vagy emberkéz általi támadás elleni felkészítése. Az egész csomag ugyanakkor mint gazdaságélénkítő kormányzati eszköz is funkcionálna, automatikusan lendületbe hozva minden érintett ágazatot. A kedden benyújtott republikánus eredetű 89 milliárd dolláros csomagtól eltérően, mely adócsökkentéssel szándékozik élénkíteni a gazdaságot, itt egyes kiemelt területek kapnak pénzt, köztük a szövetségi bűnüldöző, végrehajtó szervek, a terrorizmusellenes akciók, a szállítási, repülőtéri és a határőrizeti biztonság növelése, valamint az alapvető hálózatok védelme és a biológiai támadások elleni védekezés. A BSA (Business Software Aliance) vezérigazgatója, Robert Holleyman elmondta, hogy jelentős előrelépésnek tekintenék az ágazat szempontjából az 1 milliárd dolláros befektetést.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05