Antenna: nagyobb ütemű a DVB-T projekt megvalósítása

Kovács Attila, 2002. február 1. 13:42
Az Antenna Hungária (AH) Rt. 2002-ben a tőkehiány ellenére is nyereséges kíván maradni, egyúttal továbbra is nagy hangsúlyt helyez a k+f tevékenységre, ezen belül a földfelszíni digitális televíziózás (DVB-T) projekt megvalósítására.
Mindezeket László Géza, az AH vezérigazgatója közölte a társaság február 1-jén tartott sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a célok eléréséhez szükséges forrásokat jelentős - a MeH-IKB által a k+f-re az idei évre biztosított 1,35 milliárd forintos - állami támogatás egészíti ki, aminek eredményeképpen a korábbihoz hasonlóan folytatódhat a magyarországi digitális földfelszíni műsorszórás előkészítése.

Az AH-vezér szerint a társaság 2003-ra tervezi, hogy már lesz nyereséges hónapja, kb. szintén 2003-04-re kívánják elérni, hogy tevékenység, árbevétel szerint 50-50%, azaz kiegyenlített legyen a műsorszórás, illetve a távközlés, multimédia aránya (ma ez 60-40%).

Távközlésben egyértelműen az üzleti kommunikációra koncentrál a cég, amely a befektetések terén legfontosabb kérdésnek a Vodafone-ban való 30%-os részesedése megtartását tartja. (Ebben az évben kb. 15 milliárd forintos tőkeemelésre lenne szükség, az AH-nak viszont 25 milliárd forintra lenne szüksége ahhoz, hogy a 30%-ot tartani tudja.) Nyáron „válaszút” elé áll a tulajdonos ÁPV Rt.

László Géza szerint továbbra is nagy hangsúlyt fektet a társaság a távközlési elérési hálózat fejlesztésére, ezen belül a 3,5 GHz-es hálózat idei kiépítésére. Ugyanakkor törekednek az AH adóállomásokmegfelelő állagmegóvására, fejlesztésére is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kihirdették a 2019-es Az Év Honlapja pályázat díjazottait!

2019. december 3. 18:18

Megtartották Magyarország eddigi legnagyobb informatikai versenyét

2019. november 26. 11:05

Önvezető autós parkolás először Magyarországon!

2019. november 18. 14:23

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07
online sportfogadás