Európa éllovasa a Compaq Magyarország rendszerintegrációs csapata

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2002. február 13. 15:59
A december 31-ével záródó pénzügyé évében 40 milliárd forintos árbevételt ért el Magyarország legnagyobb informatikai vállalata, a Compaq Computer Magyarország Kft.
Az év egésze nem volt minden meglepetés nélküli: az általános vélekedésekkel és elemzői várakozásokkal ellentétben az első félévben nem nőtt jelentősen a hazai piac, több területen pedig visszaesés következett be, míg az utolsó negyedévben jelentősen megélénkültek az eladások.

A teljes hazai PC piac 2001-ben 10,3 %-kal növekedett, míg a Compaq forgalma ugyanezen időszak alatt 17,1 %-os bővülést mutatott. Az összes eladott mennyiség (asztali, hordozható, szerver együttesen) a Compaq részesedése 20,4 százalék (2000-ben 19,2 % volt ugyanez a mutató), vagyis a cég piaci részesedése 1,2 százalékpontos emelkedést jelez Ezzel immár 13-ik negyedéve (1998 közepe óta) töretlen a Compaq első helye a hazai PC piacon.

Az asztali gépek piaca összességében 7,6 %-kal nőtt, míg a Compaq ugyanezen szegmensben 14,1 %-kal tudta növelni eladásait, mely 20 %-ot meghaladó részesedéshez segítette a márkát. E szegmensben egyértelműen érződik az árverseny, amelynek révén a növekvő eladások ellenére az üzletág forgalma 2001-ben abszolút értékben is csökkent.

Egyre több figyelmet érdemel a kézi számítógépek iránti élénkülő kereslet. A Compaq számtalan formatervezési és technológiai díjat elnyert iPAQ terméke itthon is az érdeklődés középpontjában van. Az idei „hand-held” piac előzetes becsléseink szerint nem bővült jelentősen, ugyanakkor a Compaq részesedése igen dinamikus növekedést mutat: a 2000-ben értékesített 1100 körüli darabszámmal szemben 2001-ben már 2300-at meghaladó mennyiség fogyott. Ez 40 % fölötti piaci részesedést jelent. A kilátások 2002-re is igen bíztatóak, további növekedésre számít a cég.

A nagyvállalati termékekkel és technológiákkal foglalkozó Enterprise Business Group (EBG) olyan klasszikus termékekkel foglalkozik, mint amilyen az Alpha, a Tandem, az Intel szerverek, vagy a Storage eszközök. Az év legfontosabb híre kétségtelenül a Compaq és az Intel megállapodása volt, mely az iparági szabványosítás tendenciáját követve az Alpha technológia beépülését jelenti a következő generációs, 64 bites Intel processzorba, 2004 környékére. A Compaq döntését számos Alpha megrendeléssel honorálta a piac, ezzel is jelezve, hogy egyértelmű perspektívának tekinti a most már az Intel által is felvállalt Alphát. Valósággal nekilódultak az Alpha eladások az év második felében: az egész évben értékesített közel másfélszáz nagy teljesítményű, 64 bites Alpha jelentős része ebben az időszakban talált gazdára. 1992-es piacra kerülése óta közel 1300 ilyen világszínvonalú számítógép került Magyarországi felhasználókhoz. Két tucatot is meghaladja már a legnagyobb, Global Server sorozata, az úgynevezett „WildFire” szerverek száma. Tavaly többek között a Westel, a Posta bank, az OEP, a Honvédelmi Minisztérium, a Takarékbank és az Erste Bank vásárolt e csúcsteljesítményű kiszolgálóból. Az államigazgatásba ismét számos Alpha került, az Államháztartási Hivatalba Open VMS operációs rendszereket szállított a cég, így ott összességében már több tucat Alpha szerver üzemel.

A Unix szerver piacot összességében nézve az első három negyedév adatai alapján 25 %-ot nőtt a Compaq eladások száma, ezzel 27 %-os piaci részesedéssel a Compaq a piacvezető (megjegyzendő, hogy a teljes Unix piac 1 %-kal csökkent.)

Az Intel szerverek terén minimális (6 %-os) növekedést mutatnak a számok a piac egészét tekintve, melyet a Compaq mint háromszorosan múlt felül, 17,9 %-os növekedéssel. Összességében 33,9 %-os a Compaq szerverek részesedése, vagyis ismét minden harmadik itthon eladott Intel szerver Compaq gyártmányú. A legnagyobb teljesítményű, úgynevezett DataCenterek eladása terén Magyarország kimagasló eredményt ért el, messze a legtöbb ilyen eszközt mi adtuk el.

A Gartner Dataquest és az IDC által készített legfrissebb tanulmányok azt mutatják, hogy vállalati tároló eszközök piacán a Compaq Computer Corporation átvette a vezetést Európában. Ez az eredmény főleg a technológia terén megvalósult fejlesztések eredményességét igazolja vissza. (Részletek külön sajtóanyagban)

A szolgáltatások iránti globális kereslet növekedését is figyelembe véve kezdte meg szolgáltatási tevékenységeinek egységesítését a Compaq. A Professional Services néven ismertté vált rendszerintegráció és a Customer Services elnevezésű ügyfélszolgálat Compaq Global Services (CGS) néven, folyamatosan korszerűsödő kínálattal és kompetenciával működik tovább, tartva, sőt bizonyos területeken erősítve is vezető helyét. A CGS olyan területeket fog össze, mint a hagyományosan magas színvonalú project management, Internet infrastruktúra, a Microsoft, Oracle, SAP, Cisco alapú megoldások, a hálózat integráció, biztonság-technológia, outsourcing, távközlési és banki szakértelem.

A hazai GS csapat a vállalat teljes forgalmának 40 %-át adta 2001-ben, messze a világátlag felett teljesítve ezzel. Az üzletág erejére egy példa: a magyar GS üzletág bevétele nagyobb a francia leányvállalaténál, miközben a hazai piac egy nagyságrenddel kisebb a franciánál. Ennek visszaigazolásaként immár évek óta magyar szakemberek vezetnek igen sok, környező országban folyó rendszerintegrációs projektet is. Egy másik oldalról is hasonló megerősítést nyert a Compaq szolgáltatási kompetenciája: a legnagyobb 500 vállalat körében a Bell Researche által végzett felmérés alapján a Compaqot az egyik legerősebb és legmeghatározóbb rendszerintegrátorként azonosítják az ügyfelek. Ez igaz mind a spontán ismertségre, mind pedig olyan, nagy ügyfelek esetében fontos szempontokra, mit hogy „kire bízná komplex projekt kulcsrakész szállítását”.

A Compaq az év során olyan új, technológiailag is csemegének számító projekteket valósított meg, mint az IP telefon rendszer kiépítése az UVATERV-nél és a Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen. Külön említést érdemel első jelentős outsourcing szerződés, ebben a Schneider a Compaq partnere.

A rendszerintegrációt ismerők számára nem meglepő, hogy a sikeresen befejezett projektek kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Nos, tavaly is volt jó néhány. A Matáv Inter Carrier Billing System ezek közül milliárdos értéket képvisel, illetve kiemelkedő jelentőségű a Fővárosi Gázművek SAP ISU projektjének sikeres lezárása is. Néhány további, sikeresen lezárt projekt: e-banking rendszer az Inter-Európa Banknál; SAP-I-SU indulás a DRV-nél; ELTE déli épület intelligens épület menedzsment rendszerének (BuilDog) átadása.

A Global Services üzletág számtalan eredménye mellett említést érdemel, hogy a hálózat-integrációval foglalkozó Next Generation Infrastructure (NGI) csapat elnyerte a 95 országot magában foglaló BDG régió „NGI Country of the Year” címet, valamint Cisco Gold partneri minősítést is kapott. Nem csoda, ha Magyarországon az első Cisco optikai DWDM megoldás megvalósítása is a nevükhöz fűződik. Szintén e csapat munkáját dicséri, hogy a az első öt legjelentősebb Cisco forgalmú egység között tartják számon Európában, és a legnagyobb 10 európai üzletből kettőt jegyezhet a magyar NGI.

A Compaq 2000 februárjában nyitotta meg Budapesten internet Infrastruktúra szakértői központját, melynek célja a közép- és kelet-európai, közel-keleti és afrikai régió (BDG) mintegy 95 országában az Internethez kötődő infrastrukturális projektek feltérképezése, illetve azokra versenyképes, magas szintű szakmai válasz adása volt. Az elmúlt két évben a központ beváltotta működéséhez fűzött reményeket: Csak az elmúlt hónapokban 2,5 millió dollárt meghaladó összegű szerződést sikerült kötni Albániától Szaud-Arábiáig, Észtországtól Elefántcsontpartig. Az üzletkötések értékét növeli - és a Szakértői központ alapításának eredeti célját is igazolja - hogy számos kiváló magyar cég jutott különböző feladatokhoz ezekben a projektekben, mint például a Noreg Kft, az FX Soft Kft, a Kürt Rt, az Online Kft, vagy a Synergon Rt.

Külön említést érdemel a Compaq SAP Utilities (ISU) beruházása, melyet évekkel ezelőtt indított el a kompetencia teljes körű kiépítésére és amely az tavaly vált igazán termőre. Ezt a két sikeres rendszerindulás is jelzi és számos új projekt indult meg ezen a területen, ahol is partnereink közreműködésével folyik a munka. Összességében jelenleg több mint tíz nagy ügyfélnél folyik különféle SAP bevezetési projekt Compaq részvétellel.

A szolgáltatások üzletághoz tartozó Compaq Financial Services, a Compaq saját pénzügyi finanszírozó egysége tavaly 2 milliárd forint értékben finanszírozott magyarországi informatikai projekteket.

2001-ben a Compaq valódi mintát adott a hazai oktatásügy korszerű eszközökkel való ellátása terén: A tavasz folyamán mintegy két milliárd forint értékben került térítésmentesen két szuperszámítógép és további 20, nagyteljesítményű Alpha szerver hazai felsőoktatási intézményekhez. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel kötött hagyományos támogatói megállapodással (melyben tavaly professzori és diákösztöndíj is helyet kapott), valamint a szintén hagyományos középiskolai szerver pályázattal együtt elmondható, hogy a Compaq kiemelkedő figyelmet fordított az oktatás ügyének. Ennek elismeréseként is kapta meg a cég az informatikai vállalatok közül elsőként a Kármán Tódor díjat. (A szuperszervereken tavaly tavasz óta számos kutatás folyik, köztük több olyan is, amelyet nemzetközi téren is számon tartanak, illetve olyanok, melyekre eddig megfelelő számítási kapacitással rendelkező gép hiányában eddig nem volt lehetőség..)

A 2000-ben elnyert Nemzeti Minőségi Díj után 2001-ben a Compaq Computer Magyarország csapata elindult és egyből a második körbe jutott az Európai Minőségi Díj elnyerésének folyamatában. Első alkalommal kivételes esetben jut el jelölt vállalat erre a szintre. A minőségbiztosítás terén a teljes cég ISO minősítése érdemel említést.

A már említett BuilDog intelligens épület management rendszeével a Compaq tavaly a Nemzeti Innovációs Díjat nyerte el, és már több külföldi projektben is nagy esélyel kap majd szerepet magyar kollégáink fejlesztése.

Regionális megállapodást kötött a Compaq és a Synergon a környező országokban folyó feladatok közös elvégzésére.

Az 1999-ben Internet PC néven indult, úttörő projekt minden évben újabb ötlet megtestesülésében nyert folytatást (2000-ben például a CsaládiNet PC akciót ismerhette meg az ország). 2001-ben a Köztisztviselői PC projektben kapott jelentős szerepet a Compaq, így ismét bizonyíthatja tapasztalatait e speciális feladatok megvalósításában.

A Compaq Magyarország érdekeltségi körbe tartozó Marketline Rt., mely az első és jelenleg lényegében egyedül működő vertikális elektronikus piactér tavaly 2 milliárd forintot meghaladó tranzakcióval bizonyította létjogosultságát. Tevékenysége egyre ismertebb és népszerűbb, a legnagyobb hazai cégek mellett kisebb vállalatok is előszeretettel irányítják beszerzéseiket a cég kínálta elketronikus csatornára.

A Compaq DEPO és CRM szervezete 2,5 milliárd forintot meghaladó bevételhez segítette a Compaq Magyarországot hatékony kapcsolatot építve ki a cég és partnerei között. A Depo tovább finomodott, szegmentált szolgáltatásokra készült fel. Az extranet után megkezdte munkáját a partnerek megoldásaira specializálódott szekciója is.

Az elmúlt év legnagyobb jelentőségű kormányzati projektje a Magyar Posta Elektronikus Közbeszerzési Rendszerére (EKR) kiírt pályázata, melyet a Compaq vezette konzorcium az Oracle-lel karöltve nyert el. Ez a rendszer három kiépülő fázisban meghatározó szerepet játszik majd az államigazgatás beszerzéseinek elektronikus ügyintézésében és szolgáltatásai később szélesebb körben is elérhetőek lesznek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

2020. szeptember 21. 10:11

Virtuális nézőteret nyit a Budai Szabadtéri Színház

2020. szeptember 9. 12:11

Év Informatikai Vezetője díj 2020

2020. augusztus 27. 11:07

Early Bird kedvezménnyel indul ‘Az Év Honlapja’ pályázat

2020. augusztus 13. 14:58
online sportfogadás