NEC telefonok Európába

Kollár Csaba, 2002. február 25. 21:29
Az NEC hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint i-mode kompatibilis telefonokat szállítanak Európába, hogy a közeljövőben elkezdhessék az NTT DoCoMo által kifejlesztett rendszer eszköztámogatását.
A NEC és a szakértők többsége azért tartja fontosnak e bejelentését, mivel ez az első eset, hogy a telefongyártó cég Japánon kívül szeretne magának piaci pozíciót szerezni. A közlemény nem tér ki arra, hogy Európa mely országaiban szeretnék az elsők között az i-mode kompatibilis telefonokat értékesíteni, de a KPN Mobile céggel kötött megállapodásuk értelmében valószínűsíthető, hogy Németországban, Belgiumban és Hollandiában ismerkedhetnek meg a fogyasztók az új NEC modellekkel.

A NEC bejelentésével közel egy időben az NTT DoCoMo is közleményt adott ki, melyben megerősíti európai terjeszkedési terveit, és azt is, hogy a több mint 30 millió japán felhasználó példáját reményei szerint Európában is sokan követik majd.

Az európai NEC telefonok kivétel nélkül színes kijelzősek lesznek, amely még inkább kiemeli az i-mode előnyeit a vele konkuráló egyéb rendszerekkel szemben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A megjósolt trendek felé haladnak a kiberbűnözés idei irányai

2017. július 20. 16:59

Az év CIO-ja pályázat

2017. július 6. 13:48

AI-jaj, ez itt és most a robotok őskora!

2017. június 27. 19:27

Közterületet neveztek el a neves informatikusról, Jánosi Marcellről

2017. június 22. 10:22
cloudappsportal.com