A Handspring megkezdte a Tréo Mail árusítását

Kiss Ádám Zoltán, 2002. május 13. 21:11
A cég már március közepe óta elérhetővé tette a Tréo digitális személyi asszisztenshez kifejlesztett szoftver béta-változatát, mától a végleges változatot is meg lehet vásárolni, mely a mobiltelefon-kézikészüléket e-mailek kezelésére is képessé teszi, ezzel jelentősen növelve annak használati értékét.
Az elemzők a berendezések kommunikációs képességeinek növelésétől várták a piaci szektor meglendülését, ám a jelek a béta-tesztek után egyelőre nem látszanak igazolni az elvárásokat. A gyártók azonban nem tágítanak az eredeti tervektől, gyakorlatilag a felhasználók e-mail függőségét szeretnék kihasználni saját termékeik befuttatására. A Tréo Mail 1.0-nak két változata van, a vállalati asztali gépekre szánt verzió, a Corporate Desktop Edition, a Microsoft Outlook vagy egyéb levelezőprogramokkal való együttműködésre készült a vállalati tűzfal mögött, és évi 100 dollárért elérhető, míg az Internet Edition távvezérelt postafiókokhoz készült, mint például a Yahoo vagy a Hotmail, és évi 50 dollárba kerül. A programok két részből állnak, az egyik a Tréóra, a másik a PC-re készült, és egyben titkosítást is kínál. Akik még nem tudják eldönteni, hogy érdemes-e megvásárolni a szoftvert, letölthetik a 30 napos próbaváltozatot a Handspring weboldaláról a http://www.handspring.com/services/treomail/try_it.jhtml?prod_cat_name=Tmail címről.
Kulcsszavak: pda +fohir Handspring intszoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tapasztalja meg a legendás játékot

2021. szeptember 20. 18:29

A világon egyedülálló drónra szerelhető szállítódobozt fejlesztettek

2021. szeptember 15. 14:15

Öt érmet is elhoztak a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiájáról

2021. augusztus 31. 09:58

A Xiaomi várakozásokat felülmúlóan teljesített a második negyedévben

2021. augusztus 26. 14:46