Harmadával olcsóbb lett a PlayStation2, nehéz helyzetben a Microsoft

Kiss Ádám Zoltán, 2002. május 14. 20:21
A Sony bejelentette, hogy PlayStation2 játékkonzoljának árát nem kevesebb mint 100 dollárral csökkenti Észak-Amerikában, és ezzel nehéz perceket okoz a Microsoftnak, mely rivális Xbox játékgépét az eddigi Sony-árhoz igazította, 299 dollárért árulta a gyenge kereslet miatt.
A Microsoftnak az is kellemetlen lehet, hogy a szakértők egyhangúlag csak a jövő héten megrendezésre kerülő Electronic Entertainment Expo szórakoztatóelektronikai vásárra vártak legkorábban hasonló bejelentést. A Nintendo a maga részéről nyugodtan figyeli az eseményeket, mivel az ő terméke, a GameCube a változatos játékoknak köszönhetően a vártnál is jobban startolt a piacon, ráadásul az ára is 199 dollár, így most pont egy százassal olcsóbb, mint az Xbox, és ugyanannyiba kerül, mint a Sony PlayStation2. A csökkenő árak az elemzők szerint a Microsoftnak okozzák a legnagyobb kellemetlenséget, mivel első és egyben egyetlen terméküktől nagyon sokat vártak az évi 20 milliárd dollár forgalmú videojáték-piacon, és még nem sikerült átütő eredményt elérniük. A Sony ezzel szemben könnyen enged áraiból, egyrészt mert a PlayStation2 már majd két éve a boltokban van, másrészt a legnagyobb nyereség a játékok eladásából származik, ők pedig már több mint 30 millió készüléket adtak el világszerte; az Xbox mindössze 6 hónapja van a piacon. A Sony a kiegészítők áraiból is jelentősen engedett, a legnépszerűbb ilyen termék a memóriakártya-bővítés, melyért 34 dollár helyett mindössze 24 dollárt kér a cég.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A világ legígéretesebb kiberbiztonsági vállalatai közé került a Clarabot

2022. december 6. 21:30

Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2022. december 2. 13:58

Innovatív építőipari vállalkozás vezetőit díjazta a FIVOSZ

2022. november 29. 12:39

December 1. éjfélig lehet nevezni 'Az Év Honlapja’ pályázatra!

2022. november 23. 09:55