Szoftverek, megoldások győzelemre ítélve

, 2003. április 19. 10:35
Bár az IT 2003 konferencia melletti kamarakiállításon bemutatott szoftverek mindegyike nem kaphatta meg a pénz- és médiadíjat (igazság szerint már az is a választás nehézségét és a mezőny erősségét mutatta, hogy egy helyett végül is négyen nyertek), a zsűri és a szakmai közönség egyaránt megállapította, hogy rendkívül jó mezőny vonult fel, és szinte mindegyik megoldás győzelemre van ítélve abban a piaci versenyben, amely a kiállításon kívül zajlik.
Az információ minősége

A Quality Monitort, a DSS Consulting szoftverét Szinetár Jánosnak, a zsűri tagjának be sem kellett mutatni, őt korábban - még a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. informatikai igazgatójaként - annyira meggyőzték, hogy vásárlóvá is vált. Ő idézte a régi informatikai mondást: "garbage in, garbage out", vagyis addig hozzá sem lehet kezdeni az informatikai feldolgozáshoz, amíg az adatok nincsenek megszűrve, megtisztítva, mert ha szemét megy be, szemét is jön ki belőle.

A DSS Consulting szoftvercsaládját szinte egyetlen, nagy ügyfélkörrel rendelkező szolgáltató sem nélkülözheti, ha nem akarja, hogy ugyanazt az ügyfelét esetleg 2-3 néven is nyilvántartsa. Ráadásul a termék nemcsak a duplikátumok, redundanciák, inkonzisztenciák, adathibák szűrését végzi, hanem különféle matematikai és adatbányászati módszerek segítségével az adatok teljes körű minőségi elemzését is elvégzi.

A QM Server a Quality Monitor termékcsalád központi eleme. Segítségével hajtható végre az adatminőség pontos definiálása, a duplikátumcsoportosítás paraméterezése, a minőségi riportok előállítása. A QM Client a manuális javítás eszköze az automatikusan nem javítható hibák menedzselésének érdekében. A QM Progress modullal lehet nyomon követni a komplex, általában több hónapos adattisztítási folyamat menetét, dinamikáját. A QM Batch végzi az automtizálható hibajavítást, végül pedig a QM Reports jelentéseivel segíti a minőségi standardok kialakítását.

Archiválás Wurlitzerrel

A Wurlitzer esetünkben egy DVD-jukebox, amelyet az AZP Consultants kapcsolt be az Exchange levélkiszolgáló archiválási folyamatába. A rendszer lényege, hogy a terjedelmes mellékleteket már beérkezéskor leválasztja a levelekről, és ezek a beállított feltételrendszereknek megfelelően automatikusan egy központi archívumba kerülnek. A dirX Storage Manager Exchange archiváló a Microsoft Exchange-be épül be, mégpedig úgy, hogy az archivált levekből csak egy rövidített rész marad a rendszerben, amelyek ikonja megváltozik, de egyébiránt ezek is ugyanúgy kereshetők és kezelhetők, mint a rendszerben közvetlenül helyet foglalók. Ha valakinek szüksége van a levél tartalmára, a rövidített részből egyetlen gombnyomással helyreállíthatja az eredetit.

A rendszer egyik előnye, hogy a legradikálisabb tárhelykorlátozás mellett sem kell kényszerű levéltörléseket végezni, a másik pedig az, hogy az optikai tárolók sok évtizedre szóló biztonságával archiválódik a teljes elektronikus információcsere, s ez lehetőséget ad az e-mail forgalom adatvagyonként történő felhasználására.

E-learning először...

Lehet, hogy az uniós csatlakozással szükségszerűvé váló ismeretszerzés váltotta ki a távoktatási rendszerek piacának megélénkülését, de az is megeshet, hogy mostanra ért be ez az internetnek ez a kézenfekvő alkalmazási területe - mindenesetre az IT 2003 konferencia kamarakiállításán három cég is megjelent saját fejlesztésű e-learning rendszerrel. Ez a hír persze rögtön felveti a kérdést, hogy vajon nem lett volna-e indokolt, hogy ezek közül válassza ki a zsűri a győztest, de ezt a döntnökök végül is a piacra bízták: az lesz a nyerő, amelyik a legjobban elterjed, és annak a díja bizonyosan nagyobb lesz az IT 2003 költségvetésének erre fordítható összegénél.

A Sabedu terméke, a Knowledge Linker máris megkapta az első ilyen elismerést: az Állami Számvevőszéknél üzembe helyezett rendszer igen jó referencia. A viszonylag fiatal (ám munkatársai révén jelentős e-learning tapasztalattal rendelkező) cég a Greptont választotta partneréül, amely a Knowledge Linkert .NET-alapokon fejlesztette ki. Ez a maga nemében úttörő tett, hiszen nem ismerünk más e-learning megoldást, amely ilyen alapokra épülne. A rendszer a teljes képzést elektronikus munkafolyamatként kezeli, amely az önálló tanulási honlaptól a különféle képzési módszerek használatán keresztül a tanulási folyamat adminisztrálásáig, valamint a vezetői kimutatásokig mindenre kiterjed.

A Sabedu ügyvezető igazgatója korábban a Synedu ügyvezetőjeként vált ismertté a szakmában, így előfordulhatott volna az is, hogy egy nem naprakész látogató a Phoenix e-learning rendszeréről érdeklődik nála, ugyanis a Synergon fejlesztése is jelen volt a rendezvényen. A Phoenix már a 2.2-es verziószámnál tart, és tartalomfejlesztési modullal is ellátták, amely azt szolgálja, hogy bárki készíthessen e-learning tananyagot programozói előképzettség nélkül. A Phoenix formailag egy egyetemet modellez, ahol van aula, tanterem, tanári szoba, szervezési iroda és vezetői szoba. A mindenre kiterjedő súgórendszer természetesen nem a vizsgákon súg, a tesztkérdések összeállítását és értékelését egy ettől független modul végzi.

Az Arvato Systems Hungary Kft. a Learning Online kifejezésből rakta össze távoktató rendszerének nevét: LeOn. Fő modulja az LMS (Learning Management System), amely biztosítja a nemzetközi szabványok szerinti e-learning működés technikai kereteit. Az Arvato Systems a Bertelsmann leányvállalata, s egy ilyen nagy, elosztott szervezet akár házon belül is használhatja a cég magyar fejlesztőinek termékét. A rendszer kommunikációs elemei támogatják a csoportmunkát, s van lehetőség tananyagkészítésre és vizsgára is.

Személyzetiseknek, munkaügyiseknek

Az e-learning rendszerek általában hangsúlyozzák, hogy szabványos kapcsolatokat kínálnak a humánerőforrás-gazdálkodást segítő programokhoz, s ez esetünkben sincs másként: mind a Phoenix, mind a LeOn ismertetőjében találtunk erre utalást. Ez már önmagában is indokolná, hogy az e-learning után arra vegyük az irányt, de emellett HR-rendszerből szintén hármat mutattak be az IT 2003-on.

Kezdjük a csúcsnál, amivel nem értéket akarunk mérni, hanem a névre szeretnénk utalni: az L-Soft Kft. humánszakértői rendszerét ugyanis Piramisnak hívják. A humánpolitikai alrendszer a személyzetis részt, az oktatást, a szervezetfejlesztést és a szerződéseket menedzseli, az ehhez kapcsolódó bér-munkaügyi alrendszer pedig a bér- és tb-számfejtéstől a különféle nyilvántartásokig minden szükséges modult tartalmaz, beleértve a főkönyvi feladást és a részvénynyilvántartást is.

Egy HR-munkaügyi-bérelszámolási rendszerrel nem lehet csodákat művelni: természetesen hasonló funkciókat lát el a Minorg Szoftver Kft. WinSarc humáninformatikai rendszere is. Ha mégis a különbségeket keressük, akkor a beépített adatbánya-funkciókat érdemes kiemelni. A felhasználó programozói segítség nélkül rendezheti át, csoportosíthatja az általa lekérdezni kívánt adatokat, mindehhez egy rendkívül egyszerűen kezelhető, ugyanakkor nagyon szemléletes, hatékony módszert kínál a szoftver.

A piac egyik legrégibb szereplője a VT-Soft, amely Opus humánügyviteli programcsaládját már jó néhány cégnél értékesítette. A vállalat két termékkel is benevezett az IT 2003 szoftverpályázatára: az Opus mellett a másik bemutatott megoldás a Corso integrált pénzügyi rendszer volt. Ez is működik már néhány helyen, főként önkormányzatoknál.

Portálkeretrendszerek

Az e-learning és a humán erőforrás mellett a harmadik terület, ahol választék is megjelent az IT 2003-on, a portálkeretrendszerek köre volt.

A Kirowski két saját fejlesztésű és két nemzetközi terméket mutatott be ebben a kategóriában. A Cosmost a cég egyedül, az Atlantist a LeOn kapcsán már említett Arvato Systems Hungaryvel közösen fejlesztette ki kis- és középvállalatok számára, míg a RedDot és az ATG nemzetközi hírű, felső kategóriás rendszer, amelyhez a Kirowski a honosítást tette hozzá.

Vállalati tartalomkezelő termék a SIWWWA is, amelyet az Argon mutatott be. Ma már az Argon kifejezetten a SIWWWA menedzselésére önálló céget is létrehozott. A nagyvállalati igények kiszolgálására kifejlesztett eszköz együtt képes kezelni az intranetes és internetes tartalommenedzsment-feladatokat, és XML-struktúrájának köszönhetően könynyen kapcsolható külső alkalmazásokhoz is. Míg más publikációs rendszerek abban vetélkednek egymással, hogy minél nagyobb szabadságfokot adjanak az egyes közlemények megjelenési képének alakítására, a SIWWWA fejlesztői rájöttek, hogy az egységes vállalati arculat megőrzése céljából ezt a szabadságfokot is korlátozni érdemes, és náluk jogosultságok alapján változtathatók ezek a designelemek.

A harmadik content management rendszert a Prím mutatta be, amely díjalapító lévén szoftverével nem vett részt a pályázaton, csupán kiállította alkalmazásszolgáltatói formában értékesített termékeit: XPPS portálkeret-, illetve levelezőrendszerét és az Adverticum Rt. által üzemeltetett hirdetéskiszolgálóját. Ezek segítségével egy önkormányzat vagy egy vállalkozás úgy hozhat létre hír-, illetve sok egyéb szolgáltatással felszerelt portált, hogy neki magának mindössze egy internetre kapcsolt asztali számítógéppel kell rendelkeznie, amelyen keresztül szövegszerkesztői alapismeretek birtokában frissítheti website-ját, a szervervásárlás, a hosting, a sávszélesség, a szoftverkarbantartás és az üzemeltetés nem az ő gondja.

Biztonság, biztonság, biztonság

A díjazott termékeknél már szóltunk a szoftververseny győzteseiről, a VirusBusterről és a BalaBit tűzfaláról, de ebben a témában is akadt egy versenyen kívüli kiállító: a Symantec. A cég vállalati szintű védelmet kínál Digital Immune System nevű rendszerével, többfunkciós tűzfalból pedig mindjárt egy sorozatot mutatott be az Enterprise Firewalltól a Velociraptorig. Nem is az egyedi termékeken van tehát a hangsúly, hanem azon a mindent átfogó szolgáltatáson, megoldáson, amelyet úgy neveztek el, hogy Symantec Enterprise Security, és amely a hálózat valamennyi rétegén - az átjárókon, a kiszolgálókon és az ügyfélgépeken is - védelmet nyújt a központilag kezelt technológiák, valamint a számos egyéb biztonsági szolgáltatás és támogatás segítségével.

Bár a BalaBit, a VirusBuster és a Symantec kiadja azt a mennyiséget, hogy elmondhassuk, ezt a területet is annyian képviselték, mint az e-learninget vagy a HR-t, ám itt még akad egy ráadás is: a SzinvaNet Web-kulcsa. A Web-kulcs az USB-adattároló és a smart card előnyeit egyesíti, ráadásul az USB-portra csatlakoztatható eszköz mérete akkora, mint egy kulcstartóé, vagyis bármikor magunknál tarthatjuk adatainkat és egyedileg kódolt hardverkulcsunkat. A Web-kulcs előnye, hogy nincs szükség külön olvasóberendezésre, ezt a funkciót elvégzi a rendszer meghajtója, illetve a Web-kulcsba épített processzor, amely egyébként arról is gondoskodik, nehogy illetéktelenek egyszerű memóriaolvasással kilessék titkunkat.

Mobil üzleti kommunikáció

Még jóformán csak most kezdjük kitalálni az SMS-falak lehetséges alkalmazási területeit, máris megjelent az MMS-fal, amelynek segítségével képes üzenetünk vetítődik ki valamilyen központi megjelenítőre. A magyar termék atyja a Psion Rendszerház termékfejlesztője, az MIT Systems Kft., és bizony egyelőre nem sok hasonló fejlesztést láthatunk a nagyvilágban sem.

A bemutatott üzleti célú kommunikációs programcsomagnak csak az egyik eleme az MMS-fal, ezenkívül ott van mellette az SMS-fal, az úgynevezett SMeSter II és egy rendezvényszervező modul. Informatikai szempontból különösen az SMeSter II érdemel figyelmet, mivel az egy e-mail rendszer kezelőfelületét (és ezzel együtt kényelmét, dokumentálhatóságát, üzleti kommunikációba történő emelését) adja hozzá az SMS-üzenetváltáshoz.

Vissza a klasszikusokhoz

Eltávolodtunk egy kicsit a klasszikus informatikai feldolgozásoktól, pedig akadt az IT 2003-on termelésirányítási, számlázási és irodai rendszer is. S egyik sem akármilyen.

A számlázást a TC&C Távközlés és Számítástechnikai Szolgáltató Kft. mutatta be, rendszerük azonban nemcsak a hagyományos alközponti hálózatokra, hanem az IP alapú távközlési hálózatok díjszámlálására és számlázására is alkalmas. A CASpro elnevezésű termék újdonsága éppen ez, hiszen most van elterjedőben a VoIP alapú rendszerek kiépítése, s ez az a terület, ahol az internettel valóban jelentős költségeket takaríthat meg egy sok telephelyes multinacionális nagyvállalat.

Az irodai alapfunkciókat egy Office is ellátja, és hát éppen erről van szó, csak éppen nem a megszokott Microsoft Office-ra kell gondolni, hanem ezúttal a MultiRáció Kft. Magyar Office-ára. A termék ugyan most nem győzött, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kellően innovatív szoftver, annál is inkább, mivel már van ilyen díja: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díját tavaly kapta meg. A program leglényegesebb előnye az ára, de emellett nem kevésbé fontos, hogy Windows mellett Linux operációs rendszeren is fut, így a nyílt forráskódú világban is kezelhetőkké válnak a Word-, Excel- és PowerPoint-fájlok.

Míg a Magyar Office dobozos termék sok száz vagy ezer felhasználós referenciakörrel, addig a Griffsoft Informatikai Rt. Autóbusz Termelésirányítási Rendszere egyedi, meglehetősen nagy volumenű fejlesztés a Tisza Volán számára - amelyet persze más közlekedési vállalatoknál is üzembe lehet állítani. A rendszer méretei attól rendkívüliek, hogy az utazó személyzetet, a menetrendet, a járműparkot, a járműkövetést, az üzemanyag-ellátást és mindezek mögött a különféle (ma már EU-konform) szabályozásokat egyszerre kezeli, s így próbálja meg optimalizálni egy személyfuvarozással foglalkozó vállalat termelését.

Mindezt hogyan adjuk el?

Ugyancsak versenyen kívül állított ki az IT 2003 konferencián a Custwell Vezetői Szaktanácsadói Kft., amely a piaci eredmények mögötti rendszerek (no és emberek) fejlesztésén fáradozik. Hogy mit tudnak a cég munkatársai, azt már csak azért sem írhatjuk meg itt, mert legfőbb árucikkeiknek azok a tréningek tekinthetők, amelyek keretében ezt a tudást üzletfeleiknek átadják.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése

2020. február 24. 11:45

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33

20 éves Magyarország egyik legrégebbi email rendszere

2020. február 7. 09:03
online sportfogadás