Elkészült az elektronikus hírközlési törvény tervezete
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a minisztérium a szolgáltatóknak, illetve az illetékes szervezeteknek kedden átadja a törvénytervezethez kapcsolódó tizenegy legfontosabb végrehajtási rendelet szövegét is. Kovács Kálmán hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet a fogyasztót helyezi a középpontba, és ennek alapján alakítja a szabályozást. Hozzátette: a tervezet olyan távközlési és internetes konstrukció kialakítását támogatja, amelyek között választhat a fogyasztó. A miniszter elmondta: az elektronikus hírközlésről szóló törvény tervezete megteremti a fogyasztóvédelem intézményi alapját, s célja az is, hogy az internet mindenkihez eljusson Magyarországon. A leendő törvény serkenti a távközlési és internetes cégek innovációját is.
Kovács Kálmán úgy vélte, hogy a január elsején hatályba lépő törvény hatására Magyarországon is az európai normáknak megfelelő szintre csökkennek az összekapcsolási tarifák. Így például a vezetékes helyi végződtetés átlagos díja csúcsidőben a 2002 decemberi 7 forintról 2004 májusáig több szakaszban 2 forintra mérséklődik. Az új törvény megteremti a számhordozhatóságot is: a vezetékes szolgáltatók esetében 2004 januárjától, míg a mobilszolgáltatók esetében 2004 májusától. A miniszter elmondta azt is, hogy a törvénytervezet, illetve a leendő törvény teljes összhangban van, illetve lesz a brüsszeli irányelvekkel, s megfelel az uniós jogharmonizációs követelményeknek. Kovács Kálmán hangsúlyozta: rendkívül fontos jogszabályról van szó, mivel egy olyan iparágat szabályoz, amely a bruttó hazai termék (GDP) 14 százalékát adja.
Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét
Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental országos vállalati kommunikációs osztályának, illetve a gumiabroncs üzletágának nyújt kommunikációs szolgáltatást.
Hamarosan rendelhető a Lenovo új VR headsetje
A kiemelt nemzetközi piacokon (többek között Magyarországon is) júniustól rendelhető a Lenovo vállalatok számára kifejlesztett új ThinkReality VRX all-in-one virtuális valóság (VR) headsetje. A magával ragadó, kényelmes, vékony kialakítású, hat mozgási szabadságfokú (6DoF) VR-megoldást a Snapdragon XR2+ Gen 1 processzor vezérli, színes, nagy felbontású átviteli képességeket biztosítva a kevert valóság alkalmazásokhoz. A ThinkReality VRX-et egy teljes körű, végponttól végpontig terjedő szolgáltatáscsomag is támogatja, amely biztosítja a szervezeti projektek sikerességét és megtérülését.
Az új Huawei okosóra akkumulátora akár két hetes üzemidőt biztosít egyetlen töltéssel
Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.
Fenntartható tervezésükért díjazták az LG 2023-as OLED evo tévéit
Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.
A Nikon kiadja az első tükör nélküli DX formátumú fix objektívet
A Nikon ma bővíti a NIKKOR Z DX objektívek kínálatát az első DX formátumú fix objektívvel. A NIKKOR Z DX 24mm f/1.7 objektív nagy fényerejű, éles, és közeli felvételekhez is kiváló, valamint gyenge fényben is remekül teljesít. A kompakt és sokoldalú objektív tökéletes fix objektív élénk mindennapi fényképekhez.