Az alkalmazottak internetbiztonsági képzése

forrás Prim Online, 2003. július 13. 10:35
Annak ellenére, hogy a cégek sok időt, energiát és pénzt fordítanak az informatikai biztonságot fokozó termékekre, hálózatukra a legnagyobb veszély belülről leselkedik. Az alapvető védekezési módszerek, így a tűzfalak, a vírusok és a mobilkód elleni védelem, valamint a tartalomszűrés mellett a cégeknek az alkalmazottak képzésére is figyelmet kellene fordítaniuk, hogy csökkentsék az emberi tényező által jelentkező veszélyek hatását.
A Computer Security Institute és az FBI 1999-es, a számítástechnikai bűnözésről és biztonságról szóló felmérésében a válaszadók 38 százaléka 1–5 esetben tapasztalt a saját szervezetéből eredő védelemsértést, míg a megkérdezettek 16 százalékánál ez az arány 6 és 10 százalék között volt. Sok esetben azért sérül a cégek informatikai védelme, mert a képzetlen személyzet nem ügyel arra, hogy a számítógépek használati módja – az e-mailezésen vagy az internetezésen keresztül – hogyan befolyásolja a cég biztonságát. A tapasztalatlan alkalmazottak így áldozatul eshetnek a mesterkedőknek – az olyan személyeknek, akik az emberi kapcsolatok fondorlatos kihasználásával szereznek meg különféle bizalmas információkat –, vagy véletlenül letölthetnek valamilyen rosszindulatú programot a számítógépükre. Nem egyszer fordul elő olyan is, hogy az elégedetlen alkalmazottak szándékosan ártanak cégüknek.

Az e-mailek

Az alkalmazottak részére érkező elektronikus levelekhez csatolt kéretlen állományok, illetve azok vírusellenőrzés nélküli megnyitása veszélyt jelent a vállalatra nézve. Úgyszintén kockázatos, ha a cégek bíznak abban, hogy az alkalmazottak frissítik a vírusazonosítókat, ahelyett, hogy azokat önműködően telepítenék a felhasználók gépére – és ezáltal biztosítanák a szabályok betartását. Ezzel ugyanis a rendszer megfertőződését kockáztatják, még akkor is, ha elvégzik a vírusellenőrzést a csatolmányok megnyitása előtt. Az elektronikus levelekkel összefüggő további veszélyforrás, ha hanyagságból megengedjük a nem helyénvaló, szexuális vagy más formában sértő e-mailek küldését irodán belül – cégünk akár jogi következményekkel is számolhat.

A böngészés

Az alkalmazottak magáncélú böngészése szintén érintheti a hálózat biztonságát. A legnyilvánvalóbb következmény, hogy az alkalmazott elfecsérli az idejét, de akadnak más szempontok is. Éppúgy, mint az e-mailek esetében, a nem helyénvaló webhelyek böngészése jogi következményekkel járhat, ha az alkalmazott kimondottan szexuális vagy diszkriminációs tartalommal találkozik. Az MPEG- vagy MP3-fájlokat mértéktelenül letöltő alkalmazottak a hálózati forgalom akadozását vagy lassulását is okozhatják.

Érdemes megemlíteni, hogy a munkához nem kapcsolódó böngészés növeli annak az esélyét, hogy valamelyik alkalmazott ActiveX-et vagy Javát használó webhelyre téved. Ezeket a programnyelveket a felhasználó gépével közvetlenül kommunikáló, rosszindulatú programok írására is fel lehet használni, ezáltal megvan az esélye annak, hogy hackerek hozzáférjenek az adatokhoz vagy esetleg a hálózathoz. Ha a dolgozók ismeretlen forrásból töltenek le szabad szoftvereket vagy képernyővédőket, a rendszer vírussal vagy trójaival fertőződhet meg, ami fájlok törléséhez, jelszavak ellopásához és hasonló káros következményhez vezethet. A szakértők mindazonáltal azt tartják, hogy az ilyen programnyelveket alkalmazó nagyobb, közismertebb helyek meglehetősen biztonságosak, mivel ott megfelelő óvintézkedéseket foganatosítanak.

A jelszavak

A jelszavak a legtöbb cégnél komoly veszélyforrást jelentenek. Meglehetősen elterjedt szokás, hogy az emberek időtakarékosság okán másokkal is megosztják jelszavukat, vagy egyszerű passwordöt választanak. Ezáltal pedig feljogosítatlan felhasználók is hozzáféréshez juthatnak. A mesterkedők szintén a jelszavak gondatlan kezelését használják ki: a tapasztalat azt mutatja, hogy általában elég egyszerű egy alkalmazottat telefonon keresztül vagy e-mailben átverni, és kicsalni tőle passwordjét.

Elmondható tehát, hogy azok a dolgozók, akik nem tudják, hogyan reagáljanak a lehetséges veszélyekre, támadásoknak teszik ki a céget. Azok az alkalmazottak pedig, akik nem részesültek megfelelő oktatásban, vagy elégedetlenek a munkahelyükkel, fokozottan hajlamosak arra, hogy kifecsegjék a belső dolgokat, vagy más kényes információkat adjanak át arra jogosulatlanoknak, például a konkurenciának.

Védjük a hálózatot!

Az emberi tényező által okozott veszélyek elleni védekezés során a következő lépéseket, elveket érdemes figyelembe vennünk, és bevezetnünk:

1. Hozzunk létre internetszabályzatot! Tudassuk az alkalmazottakkal a cégnek az e-mail és az internet magáncélú használatára vonatkozó szabályait! Az internet használatára vonatkozó szabályok megalkotása a rendszergazdákat is segíti a hálózat védelmét szolgáló megoldások hatékonyabb konfigurálásában és felügyeletében.

2. Használjunk olyan eljárásokat, amelyek átnézik az e-maileket a nem helyénvaló tartalom kiszűrése érdekében, illetve naplózzák a vezetés által kijelölt korlátokat átlépő internetezést!

3. A jogi szakértők szerint az alkalmazottak e-mailjeinek és internethasználatának megfigyelése segíthet abban, hogy egy esetleges perben a cég megvédhesse magát. Legyen például olyan szabályzatunk és tartalomszűrő megoldásunk, amely arra utal, hogy törekszünk az alkalmazottak zaklatástól való megvédésére!

4. Tanítsuk meg a felhasználókat arra, hogy mikor és hogyan kell letölteni a víruselhárítók legújabb frissítéseit, és arra is, hogy miről ismerhetnek fel egy esetleges vírust! Mutassuk meg nekik, hogy hogyan kell megnyitás előtt megvizsgálni egy dokumentumot (anyagot, iratot)!

5. Javítsuk ki a szoftverek ismert hibáit, hogy csökkenjen a weben és e-mailben terjedő vírusok bekerülésének esélye!

6. Szabályozzuk a jelszavak használatát! Követeljük meg, hogy a felhasználók gyakran változtassák passwordjüket, és ismertessük velük, hogy milyen módszerekkel csalhatják lépre őket a mesterkedők! Tiltsuk meg, hogy bárkinek kiadják a jelszavukat! Léteznek jelszófejtő szoftverek, amelyekkel meg lehet találni a hálózat gyenge jelszavait, ám ez a szoftver nem védi meg a céget az alkalmazotti hanyagságtól. Gyakran elegendő az alkalmazottak megfelelő oktatása is.

7. Állapítsuk meg, hogy az egyes alkalmazottaknak milyen mértékben van szükségük a kényes információkhoz való hozzáférésre, és korlátozzuk azt a cégnél betöltött szerepükhöz szükséges mértékre!

8. Hívjuk fel az alkalmazottak figyelmét a szabad szoftverek és a képernyővédők letöltésében rejlő veszélyekre!

Képezzük a felhasználókat!

Az emberi tényező által jelentkező gondok kiküszöbölésének leghatékonyabb, bár gyakran elhanyagolt módja a felhasználók rendszeres és következetes oktatása a cég védelmi feladatait illetően. A tananyag felépítése során a szabályozandó tevékenységek és az egyes részlegeknél szükséges mértékű képzés meghatározásából kell kiindulni. Az informatikai személyzetnek például a cégnél használt védelmi termékek és rendszerek elmélyült ismeretére van szüksége, míg a nem műszaki dolgozóknak és a vezetőségnek inkább általános ismeretekkel kell rendelkeznie ezen a területen.

Az oktatás formai jellemzőinek – gyakorlati, webes, tantermi vagy szemináriumi jellegű képzés – megválasztásakor vegyük figyelembe, hogy mi az, amit az alkalmazottaknak el kell sajátítaniuk, és ennek megfelelően döntsünk a leghatékonyabb oktatási módszer mellett! A szakértők szerint a céges kultúra tudatosítását és a titoktartás fontosságának alátámasztását minden bizonnyal a személyes részvételhez kötött, szemináriumi vagy osztálytermi jellegű képzés szolgálja a legjobban. Ha egy új védelmi szoftver használatának elsajátítása a cél, a legmegfelelőbb a gyakorlati oktatás. A szakképzett oktatók segíthetnek a leghatékonyabb megoldás megtalálásában.

Juttassuk érvényre a szabályzatot!

Határozzuk meg, ki kezeli az internetszabályzatot, és ki hajtja végre a benne foglaltakat! A személyzeti részleg a tájékoztatás során hívja fel az alkalmazottak figyelmét a szabályzatra, írassa alá velük annak egy példányát és egy olyan nyilatkozatot, amelyben elismerik ismeretét, és vállalják betartását. A szabályzat betartását szükség esetén a megfelelő következmények – amelyeknek szintén benne kell lenniük a szabályzatban – foganatosításával juttassák érvényre. Általánosságban a védelmi rendszer és a hálózat kezelőinek óvintézkedéseket kell tenniük, az esetleges védelmi rések kezelésére pedig létre kell hozniuk egy csoportot, amelynek együtt kell működnie a személyzeti részleggel, jelentenie kell az esetleges gondokat.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az internettől való függés erősödésével és a vállalati hálózatokra leselkedő újabb és újabb veszélyek felbukkanásával egyre fontosabb a megfelelő védelmi megoldások használata, különösen a végfelhasználóknál. Bár a víruselhárítók, a tűzfalak és a tartalomszűrők segítenek a veszélyek figyelemmel kísérésében, a végfelhasználók magatartása ugyancsak veszélyeztetheti a hálózat biztonságát. Az alkalmazottak megfelelő képzése az egyik legfontosabb megelőző intézkedés a hálózat védelmi stratégiájának kialakításában.

Forrás: Symantec Corporation
Kulcsszavak: Symantec security

Business Online ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09