Új technológiák - kisebb és gyorsabb PC-k
Tóth Kristóf, 2003. szeptember 18. 08:05
A közeljövőben számos olyan új technológia fog bemutatkozni, melyek révén a korábbiaknál kisebb notebookok és asztali számítógépek lesznek gyárthatók, és amely technológiák révén akár a személyi számítógépek jól megszokott formai kialakítása is alapos változásokon mehet keresztül.
Az egyik ilyen új megoldás nem más, mint az e héten bejelentett ExpressCard. Az új szabvány támogatói szerint az ExpressCardnak minden esélye meg van arra, hogy a PCMCIA sikeres utódja legyen, hiszen az ExpressCard eszközök kisebbek, valamint nem utolsósorban jelentősen kisebb fogyasztásúak, mint a jó öreg PCMCIA kártyák. Szakértők szerint ugyancsak rendkívül ígéretes újdonságnak mutatkozik a PCI Express technológia, valamint az eddigieknél sokkal jobb kábelezést biztosító merevlemez-interfész, a mostanság épp szárnyait bontogató Serial ATA, vagyis soros ATA. Előrejelzések szerint az említett új szabványokkal kompatibilis személyi számítógépek várhatóan a jövő évben árasztják majd el a piacot.
Stephen Baker, az NPD Group piackutató cég elemzője szerint PC-s fronton a gyártók a közeljövőben elsősorban a korábbiaknál kisebb méretű, valamint nagyobb teljesítményű rendszerekkel kívánnak előrukkolni. Baker elmondta, hogy az ExpressCard, a PCI Express és a Serial ATA technológiák közös vonása a soros működési elv. Az elmúlt időkben a párhuzamos működési elvet favorizálták a gyártók, ami általában széles vagy vaskos kábelek alkalmazásához vezetett, azonban a soros működésű új eszközök megjelenésének köszönhetően a PC-k belsejében sokkal nagyobb rend lesz, illetve ezen új termékek révén kisebb méretű számítógépes rendszerek lesznek gyárthatók.
Az Intel Developer Forumon a napokban többek közt arról is szó esett, hogy a világ legnagyobb chipgyártójaként jegyzett Intel rövid időn belül megkezdi első PCI Express-kompatibilis alaplapi chipkészleteinek próbagyártását, és amennyiben minden jól megy, az ezen chipsetekre épülő új PC-k 2004-ben már nagy számban lesznek jelen a piacon. A Serial ATA interfészes eszközök már most elérhetők a kereskedelmi forgalomban, az első ExpressCard kompatibilis termékek pedig az ígéretek szerint valamikor a jövő év legelején fognak bemutatkozni.

Kapcsolódó cikkek
- Pekingben lesz tavasszal az IDF
- A négymagos Intel processzorok részletei
- Új tárolóprocesszor-családot mutatott be az Intel
- A következő generációs Intel Centrino Duo mobiltechnológia-platform részletei
- Az Intel és a Microsoft a Bluray helyett a HD DVD-t választotta
- A Lenovo kapta az Intel Fejlesztői Fórum innovációs fődíját
- Intel E-Shell: Vissza a jövőbe
- Képzeljünk el egy telefont, amely valós időben képes fordítani
- Pat Gelsinger: Az Intel a vállalatok fejlődéséért
- Intel: stratégia az internet gyorsabbá, biztonságosabbá, megbízhatóbbá és hasznosabbá tétele érdekében
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?
2023. május 31. 15:40