A HP Magyarország vezérigazgató-helyettese az ötven legsikeresebb fiatal között

forrás Prim Online, 2003. szeptember 25. 17:57

A Magyar Hírlap szerkesztői az 50 legsikeresebb fiatal közé választották dr. Czinege Lászlót, a HP Magyarország vezérigazgató-helyettesét, a nyomtatás és képalkotás üzletág igazgatóját.
A szerkesztők a lista összeállításánál elsősorban azt mérlegelték, mennyire szolgál példaként a fiatalok életpályája, illetve milyen mélyről kerültek magas pozícióba. Az ötven legsikeresebb fiatal között Czinege mellett olyan nevek olvashatók, mint Lékó Péter, Polgár Judit, Bozsik Yvette, Gerendai Károly, Kóka János, Farkas Ádám vagy Kovács „Kokó" István.

Dr. Czinege László (34) 1994-ben villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd ugyanitt doktori címet szerzett. 1995 óta dolgozik marketingterületen. Pályafutását az ASK Kft.-nél kezdte, ahol értékesítési és marketingmenedzser volt, majd 1997-ben termékmenedzserként csatlakozott a Hewlett-Packard Magyarországhoz PC üzletágához. 2000-től átvette a PC és nyomtató termékmenedzser-csoport vezetését, 2001-től pedig már marketingigazgatóként felelt a teljes vállalati marketingért. Ez idő alatt sikeresen megerősítette a nagyvállalati termékek és szolgáltatások kommunikációját, ezáltal kiemelkedő növekedéshez segítette a területet. Irányításával végrehajtott kommunikációs és promóciós offenzívának köszönhetően a mobilszámítógépek hazai piacán meghatározóvá vált a HP. Dr.Czinege László nőtlen, szabadidejét leginkább barátaival tölti, évente egy-két alkalommal pedig egzotikus tájakon búvárkodik.

Kulcsszavak: HP-hu

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu