Az új EHT és a postatörvény az Informatikai Bizottság előtt

Kovács Attila, 2003. október 7. 18:51

A Parlament Informatikai és Távközlési bizottsága október 7-én tartott
ülésén a kormány által elfogadott elektronikus hírközlési törvény (EHT)
és postatörvény törvényjavaslatainak általános vitára való
alkalmasságáról döntött.
Az EHT-val kapcsolatban: Pataki Dániel, az IHM távközlési helyettes államtitkára ismertette, miért volt szükség új törvény kidolgozására, milyen hatást válthat ki a törvény, és melyek a jogszabály fő pontjai. Ezt követően Molnár Gyula (MSZP), a bizottság alelnöke mondta el gondolatait, többek között azt, hogy a jelenleg hatályos törvény nem hozta meg a várt versenyt, ám el kell ismerni, hogy 2001 óta jelentősen változtak a piaci viszonyok. Hangsúlyozta, hogy az infrastruktúra-fejlesztést támogató törvényt kell alkotni. Utalt rá, hogy a fogyasztók védelme tekintetében jelentős előrelépést mutat a törvényjavaslat, ugyanakkor a leendő Nemzeti Hírközlési Hatóságról és annak héttagú tanácsáról túl sok paragrafust tartalmaz.

Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke szabályozási remekműnek nevezte a törvényjavaslatot, amely mögött azonban nem áll nyílt távközlési stratégia, helyette a „helyben járás stratégiájának tökéletesítéséről van szó". Szerinte a törvénynek be kellene lépni a mobilszolgáltatók piacára is, továbbá „szemfényvesztés" a helyi vezetékes szolgáltató választással foglalkozó rész a javaslatban, hiszen nincs rá igény. Rogán mégis a közelgő általános vita során a hatóság és annak tanácsa függetlenségéről és szerepéről véli, hogy a legtöbb vitát generálja majd. Helyesnek tartja, hogy Kovács Kálmán miniszter négypárti egyeztetést kezdeményezett a törvényjavaslat kétharmados pontjairól. Végül megemlítette, hogy a bizottság rövidesen külön ún. nyílt napot rendez az EHT-ről, ahol a szolgáltatókat, a piac szereplőit fogják meghallgatni.

A bizottság egyhangú szavazással a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Ezt követően a bizottság rövid vita után a postatörvény javaslatát 6 igen (MSZP+SZDSZ), 4 nem (Fidesz) és 1 tartózkodás (MDF) mellett általános vitára alkalmasnak nyilvánította.
Kulcsszavak: EHT IHM jog

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője

A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.

2023. május 31. 12:45

Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire

A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.

2023. május 30. 14:00

Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro

Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását. 

2023. május 28. 11:50

Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro

Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít. 

2023. május 26. 17:11

Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom

A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.

2023. május 24. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39