High-tech újdonságok Japánból
Az elmúlt napokban megrendezett Ceatec Japan 2003 szakkiállításon
számos olyan új fogyasztói elektronikus eszközt lehetett megtekinteni,
melyek nagy része vélhetően hamarosan megtalálható lesz a high-tech
otthonokban.
A Casio ugyancsak most jelentette be a PCP-50 típusjelzésű nyomtató újdonságát, melyet a vállalat elsősorban azoknak szán, akik képeslapokat szeretnének nyomtatni, adott esetben személyi számítógépek használata nélkül. A lényegében az összes elterjedtebb memóriakártya olvasására képes PCP-50 a belehelyezett fotópapírok egyik oldalára a kiválaszott fotót, másik oldalára pedig a kívánt címzést és egyéb feliratokat nyomtatja. A 3 MB-nál kisebb méretű JPG képfájlokat támogató nyomtató 3,5 colos integrált folyadékkristályos kijelzővel rendelkezik, mely jelentősen megkönnyíti a készülék PC nélkül történő használatát. A Casio PCP-50 november 1-én jelenik meg a kereskedelmi forgalomban, még pedig 428 dolláros áron.
Lassan már nem telik el hét a nélkül, hogy ne mutatkozna be egy-két vadonatúj digitális fényképezőgép, és nincs ez másképp most sem. A Canon a napokban leplezte le legújabb Ixy Digital SD-10 típusjelzésű digitális fényképezőgépét, mely 4 megapixeles felbontású CCD érzékelővel van ellátva és SD (Secure Digital) memóriakártyákra dolgozik, de ami ennél talán sokkal érdekesebb, az a rendkívül kompakt kialakítás. Az ezüst, fekete, fehér és bronz színű kivitelekben kapható újdonság mindössze 9,1 x 4,8 x 1,7 centiméteres méretekkel rendelkezik. A napokon belül a kereskedelmi forgalomban is megjelenő digitális fényképezőgép ára 449 dollár.
Kapcsolódó cikkek
- Hordozható Canon fotóprinter
- Megjelent az Adobe CS3 Production Premium és a Master Collection
- 50 megapixeles CMOS szenzort mutatott be a Canon
- Casio Exilim EX-Z600: meggyőző teljesítmény
- Casio Exilim EX-Z1200 már 12 megapixelen
- Új Sony fényképező 15x-ös optikai zoommal
- 12 megapixeles kompakt Panasonic és Casio fényképezők
- Újabb részletek a Sony új Alpha DSLR fényképezőgépeiről
- Új videó-szerkesztő a Coreltől
- Két új modell a SELPHY CP nyomtatócsaládban
A BenQ bemutatta legújabb, X sorozatú, lenyűgöző gamer projektorait
A BenQ, a világ vezető DLP 4K projektormárkája, és a digitális életmód eszközök innovátora két vadonatúj 4K HDR okosprojektort hozott a piacra Európában az AAA konzolos játékokhoz, amelyeket arra optimalizáltak, hogy a játékosok példátlan szintű in-game audiovizuális részletekben merülhessenek el otthonuk bármely helyiségében.
Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását
Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti.
Innovációs díjat nyert a HONOR
A HONOR innovációs díjat nyert az okoseszközök kategóriájában a Kantar BrandZ China gálaeseményen.
Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!
A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.
A Zyxel új modellekkel bővíti népszerű switch sorozatát
A hagyományos switchek továbbra is az üzleti hálózati infrastruktúra gerincét képezik még a vezeték nélküli hálózatok korában is. A Zyxel GS1915 switchek gazdag funkciókészletet kínálnak, beleértve a nagy teljesítményű Power of Ethernetet (PoE) és a Nebula felhőalapú kezelést. Ráadásul rendkívül megfizethető áron kaphatók, emellett remek ár-érték arányú csomagban is elérhetők élvonalbeli vezeték nélküli hozzáférési pontokkal együtt.