Felmentették a hackeléssel vádolt brit tizenévest

Tóth Kristóf, 2003. október 20. 09:08

A brit bíróság a napokban felmentette azt a 19 éves angol fiatalembert,
akit a rendőrség korábban egy houstoni (Texas) kikötő számítógépes
rendszerének megbénításával vádolt.
A 19 éves Aaron Caffrey azzal védekezett, hogy bár az amerikai kikötő számítógépes rendszere ellen indított támadás kétségtelenül az ő számítógépén keresztül történt, a támadást a számítógép irányításának átvételével valaki más hajtotta végre. Caffrey akár 5 évig terjedő letöltendő börtönbüntetést is kaphatott volna, amennyiben a bíróság bűnösnek találja a számítógépes betörés végrehajtásának vádjában.

Az angol fiatalember ellen hosszadalmas vizsgálat után még a tavalyi évben indított büntetőeljárást a brit rendőrség, a vád pedig a kikötő számítógépes rendszerének digitális támadás általi lebénítása volt. A támadás megbénította a kikötő navigációs rendszerét, amely az összeomlott számítógépekre épült.

A rendőrség szerint Caffrey egy internetes társalgó felhasználóját akarta elárasztani kellemetlenkedő üzenetekkel a megbénított rendszereken keresztül. A Soutwark Crown-i bíróság azonban nem találta bűnösnek a fiatalembert.

Caffrey, mint szakértő, saját maga bizonyította be, hogy egy hacker átvette a számítógépe feletti irányítást, és a tudta nélkül hajtotta végre a betörést. A 19 éves gyanúsított felmentése után bejelentette, hogy a jövőben számítógépes biztonsági szakértőként kíván elhelyezkedni, és arra figyelmeztette a hackertevékenység iránt érdeklődő fiatalokat, hogy semmiképpen ne vegyenek részt törvénytelen lépésekben.
Kulcsszavak: hacker security jog

A Continental hatékony hajtószíjakkal látja el a Goldwind szélturbinákat

A Continental technológiai vállalat látja el hajtószíjakkal a kínai Xinjiang Goldwind Science and Technology gyártóvállalat által előállított szélturbinákat. Az egyedülálló és szabadalmaztatott konstrukcióban a németországi Dannenbergben gyártott szíjak lehetővé teszik, hogy a rotorlapátokon fogaskerekek vagy hidraulika nélkül lehessen állítani. A Continental tervezői két, már kipróbált és bevált fogasszíj-technológia optimális kombinációjának segítségével fejlesztették ki a szíjakat. 2018-ban a Continental közel két millió eurót fektetett be alsó-szászországi helyszínén, hogy meg tudjon felelni a kínai vállalat évi több mint 100 kilométernyi hajtószíjat kitevő szükségletének.

2020. június 6. 16:27

Licencszerződést kötött az LG és a Miele

Hosszú távú, a robotporszívó-technológiákra vonatkozó szabadalmi licencszerződést kötött az LG Electronics (LG) és a Miele & Cie. KG (Miele). A megállapodás szerint az LG saját fejlesztésű, szabadalmazott robotporszívó-technológiáit a Miele is felhasználhatja kereskedelmi forgalmazásra szánt robotporszívóiban.

2020. június 6. 14:55

2020 végéig újabb testkamerák érkeznek a MÁV-START-hoz

A MÁV-START az országszerte dolgozó kollégák tapasztalatai alapján, idén év végéig várhatóan – a meglévő rendszerrel kompatibilis – közel hetven új testkamera beszerzését tervezi. A kiírt pályázatra 2020. június 19-ig várja a vasúttársaság az ajánlatokat; eredményes eljárás esetén, az eszközök beszerzéséről szóló szerződés megkötése tervezetten július közepén történhet meg.

2020. június 6. 12:44

Microsoft Civil Tech Hub: segítség a digitalizációs szintlépésben

A civileké volt a pálya: húsz társadalmi szervezet munkatársai ismerkedhettek meg az irodai munka hatékonyságát megtöbbszöröző Office 365 mesterfogásaival a Microsoft Civil Tech Hub ingyenes képzéssorozatán. A résztvevők a várakozásaikat is felülmúló, eredményes és hangulatos tudásátadásról számoltak be.

2020. június 6. 10:51

A Miele is felhasználhatja az LG robotporszívó-szabadalmait

Hosszú távú, a robotporszívó-technológiákra vonatkozó szabadalmi licencszerződést kötött az LG Electronics (LG) és a Miele & Cie. KG (Miele). A megállapodás szerint az LG saját fejlesztésű, szabadalmazott robotporszívó-technológiáit a Miele is felhasználhatja kereskedelmi forgalmazásra szánt robotporszívóiban.

2020. június 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15

Gigafelvásárlás az oktatási piacon

2020. április 21. 10:32

Az ABB ingyenessé tette a digitális szolgáltatásokat

2020. április 20. 09:20
online sportfogadás