Új számítástechnikai franchise-hálózat indul

forrás Prim Online, 2003. október 31. 12:41

A Bluefish Computers Kft. közel 300 millió forintos beruházás révén 2004 első felében a nagyobb megyeszékhelyeken, két éven belül pedig az összes nagyvárosban boltot nyit. A cég a saját tulajdonú boltok mellett franchise konstrukciót is alkalmaz.
Balogh György ügyvezető hangoztatta, biztosítani kell a vidékiek számára is azt a számítástechnikai raktárkészletet, alacsony árszínvonalat, amelyet a budapestiek élveznek. Várakozása szerint az országos, egységes bolthálózat kialakítása jelentős lépés lesz az ország informatikai eszközellátottságának javítása terén.

A Bluefish olyan franchise átvevőkre számít, akik magukénak fogadják el a cég által kialakított üzletpolitikát, a vásárlócentrikusságot, tartani tudják a kialakított és már a vevők által megszokott árszintet. Ehhez elvárásuk a rend, az udvarias kiszolgálás, az üzlet tisztasága, a rendezett raktár.

A Bluefish évek óta – az aktuális hazai piaci helyzethez alkalmazkodva – mérsékelt árakat alkalmaz. Elvárásai között szerepel, hogy a franchise-hálózatban részt vevő üzletek is kövessék a már megszokott felhasználó barát árakat, hiszen úgy véli, a vidéki felhasználóknak is joga van ahhoz, hogy kedvezményesen jussanak a számítástechnikai termékekhez.

A cég három formában – e-mail-en, egyedi- illetve közös továbbképzéssel – folyamatosan biztosítani szeretné majd partnerei számára az aktuális ismeretek elsajátítását.

A Bluefish Computers Kft. 2001 nyarán alakult, magyar magánszemélyek tulajdonában áll. Tavaly több mint egymilliárd forintos forgalmat produkált, erre az évre pedig további 50 százalékos értékesítési növekedést vár.
Kulcsszavak: PC Bluefish

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A T-Mobile révén magyarok is szerepet kaphatnak az első igazán interaktív hollywoodi játékfilmben!

A DeutscheTelekom Asger Leth filmrendezővel együttműködésben,  “Move On” címmel közös játékfilmet készít. A T-Mobile hazai kampányának keretében magyarok is szerepet kaphatnak az első valóban interaktív „road movie”- ban.

2012. május 16. 13:20

Foci EB 2012 alkalmazás iPhone-ra és Android-ra

A Sanoma kiadó már egy hónappal a kontinensviadal kezdete előtt elérhetővé tette a Foci EB 2012 alkalmazást iPhone és Android okostelefonokra. A Foci VB iPhone-app 2010-es sikere már az első felhasználói visszajelzések és a letöltési adatok alapján is megismétlődni látszik.

2012. május 15. 11:42

VOLT Fesztiválra - VOLT vonattal!

A VOLT vonatok a nulladik naptól a fesztivál zárásáig naponta indulnak Budapest Keleti Pályaudvarról Sopronba és vissza, útközben csak Budapest Kelenföld állomáson állnak meg. Nem utolsó sorban 56% kedvezmény van a jegyre!!!

2012. május 13. 08:44

Hegyalja: új nevek - all inclusive nyaralás megzenésítve

A Borsodi Hegyalja Fesztivál Tisza-parti élménycsomagjába újabb fellépők kerültek a világörökségi túrák, az evezés, az extrémsport show-k, a Tisza-parti strandolás, a hűsítő Furmint-fröccsök mellé.

2012. május 12. 08:58

“We Love VOLT!”: Ünnepelj a VOLTon!

A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT Fesztivál ünnepi gálaműsorának ad otthont. “We Love VOLT!” címmel két színpadon egy monstre koncertfolyam formájában 20  zenekar és tucatnyi DJ lép fel, a legnépszerűbb dalaikkal, a legerősebb szettekkel. A bérletvásárlók számára ez a nap ajándék, napijegyesek pedig mindössze 5000 Forintért vehetnek részt a programokon.

2012. május 12. 08:33

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08

ESET biztonsági megoldás Androidra a Google Play oldalán

2012. május 3. 10:56

Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

2012. május 2. 13:59

Akadozik a magyar internet

2012. április 30. 14:54

A Docler cégcsoport megvette a NetLock-ot

2012. április 30. 13:52
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu