35 éves jubileumát ünnepli a G-Shock óra

forrás: Prím Online, 2018. október 18. 09:49

1983-ban mutatták be a Casio strapabíró modellszériáját, a G-Shockot, melyből azóta több mint 100 millió darabot értékesítettek. „A víz-, ütés-, sárálló órákat magában foglaló kollekció idén ünnepli 35. éves évfordulóját. A G-Shock népszerűsége idehaza is töretlen, Magyarországon a középkategóriás modellek mellett egyre többen keresik a drágább, nagyobb tudású karórákat is” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. 

Az első G-Shock egy DW-5000C típusú modell volt, melynek tokját strapabíró poliuretán műanyagházba foglalták. A G-Shock széria ősének nevezhető karóra is rendelkezett már a jellegzetes, immáron egyedi azonosítónak és a G-Shock DNS-ének tekinthető műanyag kerettel, melyet azzal a céllal fejlesztettek ki, hogy megvédjék az óra számlapját a sérülésektől. A japán cég nem sokat késlekedett a fejlesztéssel: egy évvel később piacra dobta azt a változatot, mely már az extrém hideget is elviselte. A WW-5300C-as típus akár -30 fokos zimankóban is megbízható teljesítményt nyújtott. 

 

Sár- és porálló órák 

1992-ben fontos fejlesztés jelent meg a G-Shock karóráknál. A Casio bevezette a szenzor-technológiát, mellyel olyan adatokat tudtak megjeleníteni, mint például az aktuális külső hőmérséklet, a légnyomás, vízmélység, vagy akár a tengerszint feletti magasság mértéke. Néhány évvel később újabb fontos fejlesztési állomáshoz érkezett a G-Shock: a Casio bevezette a sárral és a porral szemben ellenálló karórákat. 

 

„A ’90-es évek második felében a Casio tovább folytatta a G-Shock órák ütés és rázkódásállóságának fejlesztését. 1996-ban a japán óragyártó bemutatta azt a megvastagított poliuretán óragyűrűt, mely mai napig meghatározza egyes G-Shock modellek megjelenését” – hangsúlyozta a Casio termékmenedzsere. Néhány évvel később pedig olyan műanyagból készült tokot fejlesztett ki, mely minden irányú védelmet biztosított az óra kulcsfontosságú részei számára. 2002-ben pedig megjelent a forradalmian új, fényenergián alapuló töltési rendszer (Tough Solar), melyet a mérnökök a rádiójel-vezérelt (Wawe Ceptor) működéssel kombináltak. Ennek köszönhetően egyes G-Shock modellek minden nap rádióhullámon érkező jelek alapján pontosítják magukat. 

 

3 dimenziós számlapok 

2010-ben a Casio a dizájn terén is nagy lépest tett előre. A japán cég bevezette a 3D hatású számlapokat, tovább fokozva ezzel a felhasználói élményt. Ugyanebben az évben megjelent a szénszálas erősítésű, nagy szilárdságú tok, melynek feladata, hogy védje a kulcsfontosságú részeket az extrém rázkódásoktól és ütésektől. Öt évvel később pedig megérkezett a 64-es titánból öntött óratok, melynek ismertető jegyei közé tartozik a nagy ellenállóképesség a külső behatásokkal és a korrózióval szemben. 

 

A Casionál a tavalyi év sem telt el eseménytelenül. 2017-ben megjelent az integrált hibrid rádiójel-vezérelt és GPS-technológiára, a fejlett fényenergiás vezérlésre és a Bluetooth kapcsolatra épülő időkijelzés. Az ezt használó órák a GPS-helymeghatározásnak köszönhetően mindig az adott időzónának megfelelően jelzik ki az aktuális időt. „A megfelelő prémium minőség érdekében a Casio rendszeresen próbára teszi a G-Shock modellek tűrőképességét. A teszteljárások között található a víznyomás-, a vibrációs- és az antisztatikus ellenállás vizsgálata, de a japán mérnökök rendszeresen alkalmazzák a klasszikusnak mondható kalapács ütés tesztet is” – emelte ki Nagy Sándor. 

 

Magyar vásárlók kedvencei 

A magyar piacon is több, mint 25 éve vásárolhatók meg a G-Shock kollekció darabjai. Magyarországon a legnépszerűbb modellek között van a GA-100-1A2ER-es típus, mely a legsikeresebb alapmodellnek számít. Az analóg-digitális, több kis számlappal tarkított karóra nagyon jó érzékkel kombinálja az indigó kék színt az éjfeketével. Népszerű viseletnek tekinthető még a GBA-800-9AER „G-Squad” is, mely a klasszikus street -wear órákat kedvelő közönséget szólítja meg. Az óra a Bluetooth-kapcsolat révén okostelefonokhoz is csatlakoztatható, applikációja rengeteg hasznos, sportolással és edzéssel kapcsolatos információt jelenít meg. 

 

 

Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a GG-1000-1A5ER-es Mudmaster, mely por- és sárálló tokkal, valamint homokszínű szíjjal készül. Ennek a típusnak a fejlettebb változatát, a GWG-1000-1A3ER-es Mudmaster-t is sokan keresik, mely tripla szenzorának köszönhetően hőmérséklet-, iránytű és légnyomásmérő funkcióval rendelkezik. A gyűjtők kedvencei között pedig egyértelműen az 1983-as ősmodellt idéző, GW-M5610-1ER-es található, melyet Tough Solar és Wave Ceptor, vagyis napelemes és rádió-vezérelt technológiával láttak el.  Az árak nagyon széles skálán mozognak: az alapmodell (GA-100-1A2ER) ajánlott fogyasztói ára 32.490 Ft, a nagyobb tudású GWG-1000-1A3ER Mudmaster már 225 990 forintba is kerülhet. A keresletről elmondható, hogy a felhasználók a legjobb ár-érték arányú termékeket keresik, árfekvéstől függetlenül.

 

100 milliomodik darab

Augusztus 31-én, egy különleges ünnepség keretében adták át tulajdonosának a százmilliomodik G-Shockot, a Casio Jamagata prefektúrában található székhelyén. A különleges modell egy MRG-G1000B-1A4 típusú karóra volt, melynek hátlapjába belevésték a jeles jubileumra utaló számsorozatot. A Casio G-Shock iránti kereslet növekedését jól mutatja, hogy bemutatását követően 14 évvel később, 1997-ban készült el a tízmilliomodik darab, de 13 év múlva, 2010-ben már túl volt a Casio az ötvenmilliomodik G-Shockon.

Kulcsszavak: óra Casio G-SHOCK Casio

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Elképesztő! Így üldözi Max Verstappent a világ leggyorsabb drónkamerája

Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pályán.

2024. március 1. 10:10

A Galaxy Buds széria legújabb frissítése magával ragadó, intelligens hangzást kínál

A Samsung közelmúltban megjelent Galaxy S24 termékcsaládja a Galaxy AI erejével új lehetőségeket teremtett a kultúrák közötti kapcsolatteremtésre. A biztonságos, készülékeken elérhető mesterséges intelligenciával a felhasználók jelenleg 13 nyelven hidalhatják át a kommunikáció során felmerülő nyelvi akadályokat. A Galaxy Buds fülhallgatókat érintő legújabb frissítések még zökkenőmentesebbé tehetik ezen okosfunkciók használatát.

2024. február 29. 14:28

Az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészséget helyezi fejlesztései fókuszába idén a Huawei

Prémium kategóriás zászlóshajó termékeivel jelentkezik a Huawei fogyasztói üzletága az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC). Olyan, nagy érdeklődésre számot tartó, a divatot és csúcstechnológát ötvöző terméket mutatnak be, mint a HUAWEI Mate 60 RS ULTIMATE DESIGN okostelefon, a HUAWEI FreeClip vezeték nélküli fülhallgató és a HUAWEI WATCH GT 4 okosóra. A Huawei tavaly megszilárdította pozícióját a viselhető prémium okoseszközök piacán: 2023 végére több mint 150 millió okosórát szállított le. A vállalat tovább növeli kutatás-fejlesztési beruházásait. Idén három fontos iparági kihívást, az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészség kezelését érintő innovációkra összpontosít.

2024. február 28. 13:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05