A magyar lakosság negyede internetezik

MTI Sajtóadatbank, 2003. november 25. 20:40
A magyar lakosság 25 százaléka szokott internetezni, míg a legalább havi rendszerességgel internetezők aránya 22 százalék - derült ki az Információs Társadalom Szakmai Napok című háromnapos rendezvénysorozat második napján, az internettel kapcsolatos konferencián bemutatott felmérésből. A tanulmány szerint az internetet használók száma Magyarországon évente átlagosan 3 százalékkal nő, így a régió többi országához képest is lemaradásban van.

A World Internet Projekt (WIP) nevű vizsgálatot tíz éve indította el a Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a szingapúri kommunikációs kutatások intézete. A WIP felmérésben 15 ország vesz részt, Magyarország három éve. Dessewffy Tibor, a WIP projektvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a korábbi évekkel ellentétben az internet használóinak többsége idén már nemcsak a munkahelyen vagy az iskolában használja a világhálót. Az internetezés helyszíneként otthonukat is megjelölők aránya az összes internetezőn belül ma már eléri a 41 százalékot, ami a teljes 14 éves és idősebb lakosságon belül 10,3 százalék. Ezzel az otthon az első helyre került az internetezés lehetséges helyszíneinek rangsorában.

Az internethasználók a leggyakrabban e-mail-ezésre és munkával és tanulással kapcsolatos információk keresésére, illetve szórakozásra, ügyintézésre használják az internetet. A netezők harmada legalább heti gyakorisággal internetezik ilyen célból - derült ki a felmérésből. On-line vásárlásra legalább heti vagy havi rendszerességgel 11 százalék használja az internetet, ami jelentős növekedés a tavalyi 2 százalékhoz képest.

A WIP felmérte az is, miért nem használják sokan az internetet: az idei válaszok alapján ennek legfőbb oka a motiváció hiánya. A nem használók 36 százaléka azt nyilatkozta, hogy azért nem internetezik, mert nincs rá szüksége. Továbbra is fontos gát a számítógép hiánya, amit a megkérdezettek 30 százaléka jelölt meg.

A felmérés szerint az idén is előkelő helyen található az anyagi okokra hivatkozás. Tavaly a megkérdezettek 21 százaléka, az idén pedig 18 százaléka mondta azt, hogy azért nem internetezik, mert túl drága. A tudásbeli hiányosságok is fontosak, a nem netezők 17 százaléka említette, hogy azért nem használja a világhálót, mert nincs ehhez megfelelő tudása.

Dessewffy Tibor érdekességként megemlítette, hogy a technológiai félelem, vagyis az újtól való félelem Magyarországon sokkal alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban.

Kulcsszavak: trend

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09