Hamarosan érkezik a BIOS utódja?

Az új szabvány neve: EFI

Tóth Kristóf, 2004. január 5. 11:58
Három hónapon belül létre akarja hozni a Microsoft és az Intel azt a fórumot, amelynek célja egy új szabványnak, az EFI-nek (Extensible Firmware Interface) a PC-szektorban való elterjesztése és népszerűsítése lesz.

Az EFI feladata az immár 23 éve használt BIOS (Basic Input/Output System) felváltása. Az új alkalmazás az ígéretek szerint az elődjénél rugalmasabb lesz és jelentős mértékben felgyorsítja majd a számítógépek bootolási folyamatát. Az amerikai Gateway cég mindenesetre már bejelentette, hogy 2004 novemberétől kapható lesz az első "EFI-PC".

Ennek ellenére a legtöbb vállalat kivár. Így például a Phoenix Technologies, az egyik legnagyobb BIOS-fejlesztő és gyártó cég csak azután hajlandó foglalkozni az EFI-vel, ha az már szabvánnyá vált. Mindemellett a társaság "Core Management Environment" (CME) néven már kifejlesztette a BIOS utódját, igaz ez egyelőre csak notebookok számára elérhető. Ám, ami késik, nem múlik: a cég már közölte, hogy még az idén napvilágot látnak a CME asztali és szerver számítógépekbe szánt verziói.

A szakértők egyvalamiben egyetértenek: ez pedig nem más, mint, hogy valaminek történnie kell, lévén, hogy egy olyan BIOS-t használunk, amely 1982 óta létezik és amelyet csak újabb és újabb javítások és továbbfejlesztések tartottak életben 23 évig. Ezt a véleményt osztja Dean McCarron is, a Mercury Research munkatársa is. Szerinte ideje, hogy végre történjen valami és lehetőségünk legyen egy ilyen fontos alkalmazásban az új funkciók "beültetésére" is.

Kulcsszavak: BIOS szabvány EFI

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09