Microsoft tanácsok korosodó dolgozók és munkaadóik számára

forrás Prim Online, 2004. február 3. 19:39
A számítástechnika kisegítő lehetőségei, amelyek általában a fogyatékkal élők kapcsán jutnak eszünkbe, az emberek egy jóval nagyobb csoportja számára is hasznosak lehetnek, amint azt a Microsoft Corporation megbízásából, a Forrester Data nevű piackutató cég által nemrégiben elvégzett vizsgálatból kiderül.
A kisegítő lehetőségek eredetileg a fogyatékkal élők számára készültek, a Forrester vizsgálata azonban kimutatta, hogy a munkaképes korú számítógép-használók több mint 57 százalékának előnyére válhat ez a technológia, mert látásuk, hallásuk, beszédük, illetve testi és kognitív képességeik enyhétől súlyosig terjedő csökkenést mutatnak. Az Egyesült Államok lakosságának egyre nő az átlagéletkora, ezért mind többen lesznek kénytelen megküzdeni ezekkel a nehézségekkel, és nagyobb számban fogják igénybe venni a kisegítő technológiákat a testi képességeik változásából fakadó hatások csökkentésé

"A jövő közgazdászai, akik a XXI. századi munkaerőben megmutatkozó trendeket vizsgálják majd, arra az eredményre fognak jutni, hogy azok voltak a legsikeresebb vállalatok, amelyek előre látták a munkaerőhiány fenyegető veszélyét, és stratégiailag felkészültek az ebből eredő károk kezelésére" - vélekedett Beth B. Buehlmann, az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája Munkaerő-felkészítési Központjának igazgatója. "Ilyen stratégia lehet például a korosodó dolgozók munkájának jobb megbecsülése, valamint azoknak a segítő technológiáknak a biztosítása, amelyekkel hosszabb ideig munkában lehet őket tartani."

A Microsoft segítséget kíván nyújtani a probléma megoldásához, ezért ma elindította a Korosodó munkavállalók (Aging Workforce) nevű kampányt, amelynek az a célja, hogy bemutassa a korosodó dolgozóknak és munkaadóiknak, milyen segítséget tud nyújtani a kisegítő technológia a versenyképesség megőrzéséhez, illetve a korosodó dolgozók alkalmazásához és megtartásához. A kampány egyik célja, hogy több emberben tudatosodjon, milyen egyszerűen könnyítheti meg magának a számítógép használatát a Microsoft Windows operációs rendszer beállításai segítségével, például a szövegméret és a rendszerhangok módosításával. A vidám hangvételű kampány többek között hasznos információkat közöl az "Overview of Aging and Accessible Technology" (A korosodás és a kisegítő technológiák bemutatása) című webhelyen (http://www.microsoft.com/enable/aging/), ahol a tanácsok felsorolását Brian Basset, az országszerte elismert karikaturista és az "Adam@Home" képregénysorozat alkotója illusztrálta.

A Microsoft belső előírásai immár 15 éve megkövetelik, hogy a termékek minden felhasználó számára használhatók legyenek. A cég most egy országos vizsgálatot rendelt meg, hogy tisztábban lássa, mekkora a kisegítő technológiák potenciális piaca. A "The Wide Range of Abilities and Its Impact on Computer Technology" (A képességek változatossága és annak a számítástechnikára kifejtett hatása) című beszámolóból kiderül, hogy az enyhe fogyatékossággal élőknek is hasznára válhatnak a kisegítő technológiák. Vegyük például azokat, akik nehezen tudják csak kibetűzni az újságokat - az Egyesült Államok 18 és 64 év közötti felnőtt lakosságának körülbelül egyharmadát érinti ez a probléma - nekik alighanem a számítógép képernyőjén látható betűk elolvasása is gondot okoz. Ez a probléma egyszerűen megoldható, csupán át kell állítani a betűk méretét.

"Elsőre meglepőek voltak a kutatás eredményei, különösen a különböző fogyatékossággal élő számítógép-felhasználók nagy száma, de arra gondoltunk, ez is segít eloszlatni azt az elterjedt tévhitet, hogy az emberek két csoportra bonthatók: fogyatékosokra és ép emberekre" - mondta Madelyn Bryant McIntire, a Microsoft kisegítő technológiai csoportjának igazgatója. "A valódi helyzet az, hogy több millióan vannak, akiknek képességei a folytonos tartománynak olyan részére esnek, hogy a kisegítő technológia előnyös lehet számukra. A Microsoft abban a reményben hozza nyilvánosságra a vizsgálat eredményeit, hogy ez tovább ösztönzi a technológia iparág minden szereplőjét arra, hogy innovációval segítse a termékek akadálymentes használhatóságát."

Kulcsszavak: Microsoft munkaerő

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09