Vállalatirányítás távolból

forrás Prim Online, 2004. április 21. 12:09
Ma már egy kis vagy középvállalati menedzser számára sem utópia, hogy akkor is teljesen átláthatja cége üzleti tevékenységét, amikor távol van irodájától. Az értékesítéssel foglalkozó szakemberek pedig minden olyan információhoz könnyen hozzáférhetnek, amire szükségük lehet, amikor ügyfeleiknél tárgyalnak. Mindezt a kis- és középvállalati igényeknek kifejlesztett szoftver, az úgynevezett SAP Business One csomag második félévben megjelenő, Sybase-es változata a teszi majd lehetővé.

Dinnyés Ferenc, a Sybase Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy, az SAP-val kötött megállapodás értelmében Sybase adatbázis-kezelő támogatja az új számítógépes csomagot, amivel a pénzintézeti és telekommunikációs iparágban jelen levő szoftvervilágcég a kis- és középvállalati szférában is nyitni kíván. A SAP Business One csomagot az SAP az 5-250 alkalmazottat foglalkoztató cégek számára kínálja. Az új, Sybase-es változat nagy előnye, hogy egyedülálló módon bármikor hozzáférhetővé teszi a vállalati adatokat, akkor és ott, ahol arra éppen szükség van. A rendszer működése független attól, hogy vezetékes, nyilvános vezeték nélküli vagy úgynevezett Wi-Fi hálózaton kívánják továbbítani az adatokat. Az offline adatelérés pedig minimálisra csökkenti a hálózaton átküldendő adatmennyiséget, jelentősen mérsékelve ezzel a költségeket.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05