42 elektronikus tananyag jutott tovább a nemzetközi tananyagkészítő versenyen

forrás Prim Online, 2004. április 26. 13:03
Lezárul az Oktopusz Alapítvány és a Coedu Távoktatási Kft. közös szervezésében megrendezésre kerülő Coedu Tudásháló verseny szorgalmi időszaka. A döntőbe jutásért 42 diákok által készített elektronikus tananyag versenyez.
Véget ért a Coedu Tudásháló verseny harmadik szakasza, amely alatt a csapatoknak elektronikus tananyagot kellett készíteniük az előzőleg általuk megadott témában. A 69 csapatnak, amely teljesítette az előző szakaszt és elkészítette tervezett tananyagának tartalomjegyzékét, 2004. április 19-én 18 óráig volt lehetősége pályázata leadására.

A szervezők örömére 42 csapatnak sikerült értékelhető pályaművet feltöltenie a versenyzők számára biztosított szerverre.

A szervezők által felkért szakmai zsűri - a bírák - 2004. május 3-ig értékelik a beérkezett munkákat. A döntőbe a maximális pontérték 50%-át elért pályázatok kerülnek.

A döntőbe jutott pályamunkákat 2004. május 3-tól 2004. május 24-ig a verseny honlapján keresztül nyilvános tesztelésnek vetik alá. Ebben az időszakban bárki megnézheti és használhatja a legjobb pályamunkákat. A látogatottságra és a valós felhasználásra vonatkozó adatok alapján a pályázatok többletpontokat kapnak és ez alapján születik meg a végeredmény.

A verseny eredményhirdetésére és ünnepélyes díjkiosztójára 2004. június 4-én kerül sor. A díjátadó gálára a kategóriagyőztes csapatok kapnak meghívást, ahol a győztes csapatok minden tagja mp3-as discmannel és különdíjakkal lesz gazdagabb.

A verseny döntőjébe jutott tananyagok ingyenesen hozzáférhetőek lesznek mindenki számára az interneten keresztül 2004 végéig, a verseny honlapján (www.verseny.coedu.hu).

  • A 2003-2004-es tanévben meghirdetett Coedu Tudásháló versenyre 145 csapat, közel 900 diák és felnőtt segítő jelentkezett 226 településről határainkon innen és túl. A megmérettetésre a nevezés ingyenes volt. A szervezők meglepetésére az Egyesült Államokból és a környező országokból is nagy számban jelentkeztek csapatok elektronikus erőpróbára. Összesen 198 iskola diákjai és pedagógusai vágtak bele ebbe a versenybe; érdekesség, hogy 3 olyan csapat is indult, amely tagjainak nem azonos az anyanyelve. A verseny fővédnöke Gyurcsány Ferenc Gyermek-, Ifjúsági és Sportminiszter, védnöke Dr. Bakonyi Péter, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnöke.
Kulcsszavak: oktatás verseny

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59