Május 1.: 24 órás programozói verseny a Műegyetemen

Kovács Attila, 2004. április 26. 17:50
Május 1-jén és 2-án negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Villamosmérnök-hallgatók Egyesülete a Simonyi Károly Szakkollégium közreműködésével a BME-n a 24 órás programozói versenyt. A verseny célja, hogy a hazai és a külföldi informatikus hallgatóknak, valamint az iparban dolgozó profiknak lehetőséget nyújtson képességeik és önmaguk határainak megismerésére extrém körülmények között.
Az internetes előválogatóra 250 csapat jelentkezett 4 kontinens 39 országából, melyből 30 jutott a döntőbe - 12 magyar, 7 lengyel, 3 román, 2 svéd, 2 litván és 1-1 argentin, orosz, ukrán és iráni. A 3 fős csapatok a verseny ideje alatt tetszőleges eszközöket és segédanyagokat használhatnak, amennyiben azokat a verseny helyszínére szállították a feladat kihirdetése előtt. Ez után azonban külső segítség - internet, mobiltelefon - nem vehető igénybe.

A verseny idén egybeesik hazánk európai uniós csatlakozásával, melyet így együtt köszönthetnek az EU régi, új és jövendő tagjait képviselő fiatalok. A verseny hivatalos megnyitója: 2004. május 1. (szombat) 8.30, melyen részt vesz Bakonyi Péter, az IHM helyettes államtitkára. A verseny szombaton 9.00 órától vasárnap 9.00 óráig tart, melynek eseményei az interneten folyamatosan nyomon követhetőek.

További információ: www.challenge24.org
Kulcsszavak: verseny BME

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05