Magyar Bálint: normatív támogatás a számítógépes ellátottság javításért
Magyar Bálint a digitális tananyagfejlesztés kapcsán elmondta: a 7.-12. évfolyamra vonatkozó nemzeti alaptantervhez és kerettantervhez tartozó tananyagok digitális fejlesztésének első hulláma szeptemberre lezárul, és a közismereti tárgyakhoz tartozó tananyagokat a középiskolákba eljuttatott 1.100 "digitális zsúrkocsikon" már futtatni lehet.
A tárca tervezett informatikai fejlesztési tervei közül kiemelte, hogy 2005-ig valamennyi iskolát szélessávú internet-hozzáféréssel látnak el, 2006-ig pedig az intézményeket felszerelik belső, intranethálózattal. Jelenleg az intézmények fele rendelkezik internet-hozzáféréssel, s az év első felében mintegy 300 iskolát szereltek fel intranet hálózattal. Magyar Bálint rámutatott: az oktatást az egész életen át tartó tanulás jellemzi, ezért a képességek, készségek folyamatos fejlesztésére kell koncentrálni.
A szakmák öt százaléka ötévenként megváltozik, s kétévenként öt százalékkal csökken azoknak a szakmáknak az aránya, amelyek nem az infokommunikációs technológiákon alapulnak - fejtette ki az oktatási miniszter. A szaktárca vezetője integrált, ugyanakkor az egyéni igényeknek megfelelő oktatás biztosításának fontosságát hangsúlyozta.
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság
- Nyári szemeszterrel folytatódik az ingyenes Internet Oktatási Program
- Új piac a fejlődő világnak szánt laptopnak: az USA
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- NETWORKSHOP 2007 - Informatikai konferencia
- Pedagógusképzést indított a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
- Google- Ruanda - Kenya
- A román IT-iparág rohamos fejlődése a kalózprogramoknak köszönhető
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Részeges rendszergazda lőtte szét a méregdrága szervert
Az amerikai Salt Lake Cityben bíróság előtt kell felelnie a tetteiért annak a rendszergazdának, aki ittas állapotban rálőtt munkahelyén az egyik nagyon drága szerverre.
Csúcstechnológia és művészet - Andy Warhol 3D-ben
Csupán egy hétig látható, exkluzív tárlattal várja az érdeklődőket a POP-ART hercegeként is ismert Andy Warhol életművének legismertebb darabjait felvonultatva a budapesti Szépművészeti Múzeum. A kiállítás különlegességét az egyes képek 3D-ben megjelenített változatai adják, amelyeket speciális szemüveggel lehet majd megtekinteni a Samsung által gyártott, a világ legvékonyabb televíziójaként jegyzett LED 9000 3D Limited Edition készülékeken.
Kedvezménnyel utazhatnak a Malévvel a T-Home és a T-Mobile ügyfelei
Kedvezményes Malév-repülőjegy vásárlására jogosító pontkuponokkal bővült a T-Home és a T-Mobile közös Kapcsolat Programja. A T-Home és a T-Mobile arany és platina szintű ügyfelei a Kapcsolat Pontjaikért megvásárolható online pontkuponokkal olcsóbban utazhatnak a nemzeti légitársaság menetrend szerinti, saját üzemeltetésű járatain.
LG nyeremények hazai eSport számítógépes versenyen
Idén az LG is belépett a BECUP számítógépes játék verseny szponzorai közé, a gyártó 11 darab LG W2363V gaming monitorral segíti a háromnapos rendezvénysorozat lebonyolítását, amelyeket a nyertesek végül haza is vihetnek.
Még hosszabb lett a világ leghosszabb e-mail címe
Egy Peter Craig nevű felhasználó létrehozta a világ leghosszabb e-mail címét, mely összesen 345 karakterből áll és ténylegesen működőképes.



