M-kormányzat: Magyarország világelső

Kiss Ádám Zoltán, 2004. július 11. 11:10
Magyarországon, mint sok volt szocialista országban, az elhanyagolt infrastruktúra miatt a telefonszolgáltatás évtizedeken át csak igen nehezen volt elérhető az egyszerű állampolgárok számára, mára viszont 10 millió állampolgárra 8 millió mobiltelefon jut, így nem meglepő, hogy felmerül az igény a mobil-kormányzatra.
Ez a telekommunikációs hiányhelyzet találkozott a mobiltelefonok térhódításával, s az évtizedeken át elnyomott kereslet rendszerváltással történő felszabadulása a mobilpiac robbanásszerű konjunktúráját idézte elő az 1990-es évek első felétől kezdve. Magyarország 10 millió lakosára vetítve immár több mint 8 millió rendelkezik készülékkel. Így, a mobil sokkal szélesebb információtechnológiai keresztmetszetet jelent, mint a PC Internet elérés (81% szemben 20 %-kal). Emellett 3,6 millió hagyományos telefonvonal is működik. Mielőtt az e-kormányzat véghezvihette volna a nagy áttörést a közigazgatás modernizációjában, máris megjelent egy újabb, ígéretesebb lehetőség, az m-kormányzat képében. Mind a mobilon keresztüli Internet elérés, a WAP, vagy az SMS technológia joggal követeli a helyét a közigazgatási munkafolyamatokban, s ez elsősorban a fiatal generáció természetes igényeként fog jelentkezni egy-két éven belül, hiszen a fiatalok olyan magától értetődő eszközként használják, pl. az SMS-t, mint az idősebb generáció az írógépet.

Az m-kormányzati megoldások a közigazgatásban szintén igénylik a munkafolyamatok újra-szervezését, sőt az esetlegesen már az e-kormányzatra szabott folyamatokat sem hagyják érintetlenül. Nyilvános kulcsú infrastruktúra (Public Key Infrastructure, vagyis PKI), ill. „drótnélküli” (wireless) PKI alkalmazása válik szükségessé az állampolgárok személyi azonosításában. Az e-mailen, ill. az SMS-ben érkező „ügyiratok” iktatásának, valamint az ügymenetnek is szükségszerűen megváltozik a rendje és módja. Ezeket mind célszerű feltárni, és megoldásokat kidolgozni, mielőtt a közigazgatási eljárást szabályozó jogi keretek megszületnek. Nyilvánvaló, hogy sem a kormány, sem az önkormányzatok nincsenek abban a helyzetben, hogy ezeket a kutatásokat finanszírozzák, hiszen több ezer önkormányzati hatósági ügymenet létezik, nem beszélve az államigazgatás területi szerveinél alkalmazott eljárásokról. A multinacionális vállalatoknak viszont igen erős érdekük fűződik az ilyen jellegű kutatások finanszírozásához. Kelet-Közép-Európában - és valószínűleg a világon is - először jelenik meg az m-kormányzat egy önálló nemzetközi tudományos konferencia témájaként Budapesten és Hajdúszoboszlón, 2004. október 28-31-én.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05