Internetes napilap indítását tervezi a katolikus egyház

MTI Sajtóadatbank, 2004. szeptember 17. 09:30
Internetes napilap indítását tervezi a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - közölte Veres András püspök csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
"Tervbe vettük, de még csak a távoli előkészítés szintjén egy internetes napilap készítését" - mondta az MKPK titkára a testület háromnapos őszi ülése után, amelynek fő napirendi pontja a katolikus sajtó helyzete volt. A püspök fontosnak nevezte, hogy kialakuljon a sajtóreferensek országos hálózata, és megerősítsék a meglévő katolikus sajtóorgánumokat. Veres András intézményeik helyzete kapcsán szólt arról, hogy hétfőn a pénzügyminiszternél jártak a négy történelmi egyház képviselői.

"Számításaink szerint 35-36 százalékkal alacsonyabb az egyházi kórházak finanszírozása, mint az állami kórházaké. Ebben valami megoldást kérünk, segítséget kérünk, mert egyre nehezebbé, (...) kezd válni ezeknek az intézményeknek a működése" - mondta.

Közlése szerint az oktatási intézmények nehéz anyagi helyzete ellenére, "szülők nyomatékos kérése alapján" két új iskolát indítottak a mostani tanévben, az egyiket Várpalotán, a másikat Keszthelyen.

Az MKPK titkára a testület döntéseit ismertetve beszámolt arról: tervezetet állítottak össze arról, milyen szabályok szerint lehessen kutatni az egyházi levéltárakban. Mint hozzátette, a dokumentumok "nagyon megviselt" állapotban vannak, a kutatás gyakran kárt tesz bennük, ezért keresik az elektronikus feldolgozás lehetőségeit, hogy mégis hozzáférhetővé tehessék a különböző iratokat.

Elmondta továbbá, hogy az október 10-től Mexikóban megrendezendő 48. Eucharisztikus Világkongresszushoz kapcsolódóan, az egyéves lelki program megindításaként a konferencia tagjai ünnepi szentmisét mutatnak be október 15-én a budapesti Szent István-bazilikában.

Az ülésen beszámoló hangzott el a nemrégiben lezárult Közép-európai Katolikus Találkozóról, amellyel összefüggésben a jövő hónapban megbeszélést folytatnak Pozsonyban a szervező nyolc ország püspöki konferenciáinak elnökei, titkárai az összefogás folytatásának lehetőségeiről. A tanácskozáson tájékoztatót tartottak továbbá a zsámbéki tanítóképző főiskola Vácra történt áthelyezéséről.
Kulcsszavak: vallás onlineszolg

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09