eTel Magyarország: honlap vakoknak és gyengénlátóknak is

forrás Prim Online, 2004. november 4. 12:12
A magyar távközlési piac szereplői között elsőként a vakok és gyengénlátók számára is hozzáférhetővé tette honlapját az eTel Magyarország.
A mintegy 40 ezer magyarországi súlyosan látássérült ember először juthat teljes körű távközlési információkhoz internetes felolvasó szoftver és braille kijelző használatával.

A látási fogyatékkal élők részére a számítógépes hálózatról érkező információ közvetítésének módja a hallás vagy tapintás, esetenként együtt a kettő, a beszédszintetizátor és a braille kijelző használata. Ezen eszközökkel a szöveges információhoz való hozzáférés nagyjából megoldott. A tájékozódás a grafikus felületekkel válik igazán bonyolulttá számukra, hiszen egy honlap képfájljaival a képernyőolvasó program nem tud mit kezdeni.

Az eTel Group hazai leányvállalatának új vakbarát weblapján a vakok és látássérültek felolvasószoftver segítségével kényelmesen böngészhetnek a híranyagok között. Képekre való hivatkozásként kis ábrák szerepelnek anchore-ként a weboldalon, a beírt szövegből pedig ők is megtudhatják, hogy mi szerepel az adott képen. A honlap egyéb technológiai újításai közé sorolható többek között a barátságos URL címek alkalmazása, amelyek egyértelművé teszik az adott oldalon elérhető információtartalmat, a strukturált, azaz jelentéstani felépítés, amelynek következtében a weboldal tartalmát a keresőmotorok pontosabban indexelik, így nagyobb lesz a találati pozíciók száma. Ennek a strukturált felépítésnek, illetve a tartalom és megjelenés szétválasztásának köszönhetően a szoftver csak a tartalmat olvassa fel, így a vakok és gyengénlátók számára is gyorsan és egyszerűen érhető el minden információ.
Kulcsszavak: egészségügy eTel

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05