Microsoft-állásfoglalás az Európai Bíróság döntésével kapcsolatosan

forrás Prim Online, 2004. december 23. 14:36
A Microsoft tegnap kapta kézhez az elsőfokú bíróság határozatát, mely válasz az Európai Bizottság márciusi döntése kapcsán benyújtott fellebbezésére. Bár a bíróság elutasította a Microsoft átmeneti intézkedések iránti kérelmét, a Microsoft több szempontból is biztatónak tartjuk azt a szemléletet, amellyel az ügy érdemi kérdéseit tárgyalta.
Bár a bíróság úgy ítélte meg, hogy a bizottság által előírt jogorvoslat nem okozna azonnali, visszafordíthatatlan károkat a cégnek, azt elismerte, hogy érvei nagy része megalapozott, és akár győzelmet is hozhat akkor, amikor a teljes körű fellebbezés nyomán döntés születik majd az ügy lényeges kérdéseiben.

Bár a cég azt remélte, hogy a bíróság részben vagy teljes egészében felfüggeszti az ügyben előírt jogorvoslatot, kedvező fejleményként értékeli, hogy a testület elismerte a Microsoft teljes körű fellebbezés során mérlegelendő, megalapozott érveit.

Amint a bíróság kifejtette, a Microsoft meggyőző érveléssel támasztotta alá álláspontját az ügy mindkét fontos kérdésében.

A Microsoft reméli, hogy a bíróság megállapításai nyomán a feleknek lehetősége nyílik tárgyalni a megegyezésről. A cég már többször kifejtette meggyőződését, mely szerint nem ez a legjobb módja annak, hogy az európai fogyasztóknak és az európai technológiai ágazatnak kárt okozva rendezzék az ilyen összetett, technikai kérdéseket.

A cég továbbra is úgy tartja, hogy a bizottság által előírt jogorvoslat nagyon kevés előnnyel jár a versenytársakra és az európai fogyasztókra nézve, sőt valójában kárt okoz a Windows operációs rendszer számos felhasználójának és annak a több ezer európai vállalatnak, amely Windows platformra építette üzleti működését.

A Microsoft véleménye szerint a kódeltávolításra vonatkozó jogorvoslat, amely a Windows operációs rendszer csökkentett funkcionalitású változatának kibocsátására kötelezi a céget, káros lesz a fogyasztók és a versenytársak számára, továbbá alááshatja az elmúlt három évtized informatikai forradalmának motorját hajtó technológia-integrációs törekvéseket.

A Microsoft a további lépések kezdeményezése előtt szeretné alaposan tanulmányozni a határozatot, de korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan most is szeretné leszögezni, hogy a jogerőre emelkedést követően teljes mértékben eleget fog tenni a bíróság határozatában foglaltaknak, figyelembe véve az Európai Bizottsággal egyeztetett akciótervek (contingency plan) rendelkezéseit.

E folyamat előrehaladásával párhuzamosan további új fejlesztéseket és innovációkat fog a cég bevezetni az európai üzleti és otthoni felhasználók számára, és elkötelezetten együttműködik Európa kormányaival számos fontos ágazatpolitikai kérdésben, az adatvédelmet, a biztonságot és a technika oktatási célokra történő felhasználását is beleértve.
Kulcsszavak: Microsoft EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05