Két nagy videojáték-gyártó a Bluray DVD formátumot támogatja

Milkovits Gábor, 2005. január 8. 14:09
Újabb fejezetéhez érkezett a kéklézeres Bluray és HD DVD formátumok között a gyártók kegyeiért vívott küzdelem, miután az Electronic Arts és a Vivendi is a Bluray mellett tette le a voksát.
A hír azért fontos, mert a DVD technológia másik fő felhasználási területe a filmek mellett az igen népszerű videojátékok területe – a Sony például éppen PlayStation játékkonzoljaival segítette elő a legnagyobb mértékben a jelenleg használatos DVD formátum elterjedését. A videojáték iparág évente mintegy 20 milliárd dollár értékben forgalmaz termékeket világszerte. A számítógépes, illetve konzolos játékipar szereplői ugyanakkor szintén érdekeltek a minél nagyobb kapacitású DVD lemezek megjelenésében, hiszen ezek lehetővé teszik a nagyfelbontású, 3D grafikájú játékok egy lemezen történő forgalomba hozatalát. Talán éppen ennek köszönhető, hogy az ágazat két kiemelkedő vállalata a Bluray-t választotta, mivel az ilyen lemezeken akár 50 GB adat is elfér, szemben a konkurens HD DVD „csupán” 30 GB-os kapacitásával.

A szoftvergyártók mellett szintén igen fontos a konzolokat gyártó vállalatok állásfoglalása – a kezdetektől a Bluray mögött álló Sony természetesen saját technológiáját használja majd a következő generációs PlayStation készülékek esetében, ám a Microsoft egyelőre még nem nyilatkozott arról, hogy az eljövendő XBox 2 melyik kéklézeres DVD formátumot támogatja majd. Az Electronic Arts és a Vivendi Universal Games mellett egyébként a Sun Microsystems és a Texas Instruments is most jelentette be, hogy a Bluray formátumot választja. Ami a szintén kulcsfontosságú Hollywood-i filmstúdiókat illeti, utóbbiak egyelőre meglehetősen megosztottak a kérdésben.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához

Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!

2022. augusztus 11. 11:42

Propaganda elleni védőoltás: Utazás!

Amerikai tudósítónk, Horváth László, olyan szemmel látogatta meg az év egyik legnagyobb turisztikai rendezvényét, az IPW Orlando 2022-öt, hogy közben szemügyre vette, mely fejlesztések könnyítik meg az ideérkezők utazását, és elfilozófált annak kapcsán, hogy miért érdemes útra kelni, és akár egy konferencia-részvételt is összekötni az adott hely felfedezésével, az ország - Amerika - felfedezésével.

2022. augusztus 8. 23:11

Így óvja a szemét, ha sokat ül kijelző előtt

Tudta, hogy a nyugati emberek naponta átlagosan 6 órát töltenek különböző képernyők előtt? Ha belegondol, egy kicsit furcsa is, hogy a telefonunk kijelzőjére védőfóliát teszünk, a laptop kijelzőjét folyamatosan törölgetjük, portalanítjuk, szóval óvjuk az eszközeinket, miközben a szemünk védelmére nem is gondolunk. Íme pár tipp, ami segíthet megtartani a szeme egészségét, ha sok időt tölt kijelző előtt.

2022. június 13. 17:17

Esztétikus magas teljesítményű asztali számítógép - igenis létezik!

Ebben a cikkben azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy igenis reális elképzelésnek számíthat egy olyan asztali számítógép beszerzése, amelyik nemcsak teljesítményben, hanem az esztétikumot tekintve is elsőrendű vételnek számít. Következzenek tehát a részletek!

2022. február 15. 18:06

Hogyan ne válj a hackerek áldozatává másodpercek alatt?

Elképzelhetetlen ma már az élet internet nélkül. Munkához, tanuláshoz, de sokan még a heti bevásárlást is a világhálóra fellépve oldják meg.

2022. január 31. 09:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél

2022. augusztus 11. 11:21

Most lesz csak igazán fontos érteni az energiacímkéket

2022. július 31. 12:17

Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

2022. július 25. 12:40

Így mutatkozik meg a háború hatása a kriptovilágban

2022. július 19. 16:24