A Yahoo megötszörözte profitját

MTI Sajtóadatbank, 2005. január 20. 10:30
Az amerikai Yahoo Inc. vonali keresőrendszer és tartalomszolgáltató a tavalyi utolsó negyedben megötszörözte a nyereségét, részben a hirdetési bevételek nagy növekedéséből.
Az adózott eredmény 373 millió dollárra, részvényenként 25 centre nőtt az egy évvel azelőtti 75 millió dollárhoz, 5 centhez képest. A bevétel 62 százalékkal 1,1 milliárd dollárra bővült 664 millióról. A növekedés a Google Inc. keresőrendszerben volt részvényei eladásából is származott, enélkül az eredmény 187 millió dollár, 13 cent lett volna a negyedik negyedévben, meghaladva az elemzők 11 centes előrejelzését.

A keddi tőzsdezárás után azt is közölték a Yahoonál, hogy a hirdetési bevételek 67 százalékkal nőttek, részarányuk azonban nem sokat változott a bevételekben: 85 százalékra nőtt az egy évvel azelőtti 84 százalékról. A Yahoo a kereséshez kötött hirdetésekkel növelte a bevételét, éspedig jobban, mint a versenytársak. Szakmai összesítés szerint tavaly az első kilenc hónapban vonali hirdetésekre összesen több mint 7 milliárd dollárt költöttek a hirdetők az Egyesült Államokban, nem egészen annyit, mint 2003 első kilenc hónapjában, amikor 7,3 milliárd dollárt költöttek. A tavalyi egész évben azonban a hirdetők kiadásai meghaladhatják a közelmúlt visszaesése előtti rekordot, a 2000-ben elért 8 milliárd dollárt.

Az egyéb bevételek, elsősorban a fizetős szolgáltatásokból, 41 százalékkal nőttek a Yahoonál.

Az idei egész évre 3,565-3,365 milliárd dolláros bevétel várnak a cégnél, többet az átlagosan 3,4 milliárd dolláros elemzői várakozásoknál.
Kulcsszavak: Yahoo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megvásárolná az ExtendMediát a Cisco

A Cisco bejelentette felvásárlási szándékát az ExtendMedia nevű cégre. A newtoni (Massachusetts) székhelyű vállalat a szoftveralapú tartalomkezelési rendszerek (CMS) fejlesztésében jár az élen, munkatársai többsége torontói telephelyén dolgozik.

2010. szeptember 2. 21:51

75 éves a Fujitsu

„Az IT a jövőben nem egy befejezett terméket fog jelenteni. Sokkal inkább beszélhetünk majd élő, lélegző IT infrastruktúrákról, amelyek sokkal gyorsabban és kiszámíthatóbban változnak, mint korábban. Azért készülnek, hogy változhassanak. A nagy ugrást az elkövetkezendő néhány évben az informatika szolgáltatásként való igénybevételének modellje fogja jelenteni.” - mondta a Fujitsu globális technológiai igazgatója, Marc Silvester a vállalat megalapításának 75. évfordulóján.

2010. szeptember 2. 14:04

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu