Skót kulturális portál indult - magyaroknak

MTI Sajtóadatbank, 2005. január 29. 10:02
A skótok magyarországi megismertetését, a két nép kulturális kapcsolatainak elmélyítését célul tűző internetes portált indított www.skocia.hu címen a napokban az Albannach Skót Kulturális Egyesület.
Az esemény egybeesik "a skót nemzeti költő", Robert Burns születésének 246. évfordulójával - mondta Szalay Tamás Lajos, hozzátéve, hogy január 29-én jótékonysági esttel emlékeznek az alkotóra.

A közelmúltban bejegyzett kulturális egyesület – több szervezettel közösen arra törekszik, hogy színesítse a magyar és a közép-kelet-európai fejekben a skótokról kialakult whiskys, kockás, fukar képet - jegyezte meg az egyesület elnöke.

Mint elmondta, "az Albannach-ot a kulturális és politikai élet jeles képviselői biztosították támogatásukról, például Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, illetve Michael James Alexander Stewart of Albany főherceg, a Stuart-ház egyik utolsó tagja" - közölte Szalay Tamás Lajos.

Megemlítette azt is, hogy az egyesület kulturális központ létrehozásán fáradozik, értékőrző programokat kíván szervezni. Az idén nyáron saját kiadású kötettel jelentkeznek, amely a kelta eredetű gaelic nyelv rejtelmeibe avatja be az olvasót; a kiadvány bevételét a társaság egy gyermeksegítő alapítványnak utalja majd át.

Kulcsszavak: onlineszolg kultúra

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59