Az EP képviselőcsoportok vezetői is elutasítják a szoftverszabadalmi törvénytervezetet

Milkovits Gábor, 2005. február 18. 19:22
Az Európai Parlament elnökét, valamint a képviselőcsoportok vezetőit tömörítő Elnökök Konferenciája (CoP) úgy határozott, hogy az Európai Bizottságot szoftverszabadalmi törvénytervezetének teljes újrafogalmazására kéri fel.
Az Európai Bizottság részéről egyelőre annyit nyilatkoztak, hogy tudomásul vették az EP vezető képviselőinek kérését, hivatalos állásfoglalást azonban legkorábban csak akkor adnak majd ki, miután az egyes tagállamok illetékesei március 7-én megtárgyalják a kérdést. Az Elnökök Konferenciájának döntése egyébként nem kötelező érvényű a bizottságra nézve, így a testület elvileg akár annak figyelmen kívül hagyásával, ismét változatlan formában benyújthatja a javaslatot második olvasatban történő tárgyalásra az EP elé. Erre azonban aligha kerül sor - egyebek mellett azért sem, mert az EP képviselőcsoport-elnökök testületének határozatát alig két héttel megelőzve az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) is az előbbiéhez hasonló kéréssel fordult az EB-hez. A másik lehetséges döntés az, hogy az EB megfogadja az EP szervei részéről érkező kéréseket - ebben az esetben azonban kénytelen lesz újraindítani a teljes törvényalkotási folyamatot.

Jelenleg nincsen az unióban egységes a szoftverszabadalmakra vonatkozó jogszabály: a legtöbb tagállamban szintén nincsen, míg egyes országok saját szabadalmi törvénykezésük keretében elismernek bizonyos szoftverekkel kapcsolatos szabadalmi jogokat. A javaslat azért kavart nagy vihart, mert a szabadalommentesség hívei szerint a tervezet jelenlegi formájában korlátozná a szoftverfejlesztéseket a kontinensen, illetve a nagy nemzetközi multiknak kedvezne. A direktíva védelmezői szerint ugyanakkor a technológiai cégeknek alapvető érdekük, hogy az általuk finanszírozott fejlesztéseken ne mások gazdagodjanak meg. A döntés azért rendkívül nehézkes, mert ahhoz hogy törvény szülessen belőle, a javaslatot mind az Európai Parlamentnek, mind pedig a tagországok többségének jóvá kell hagynia.
Kulcsszavak: EU szabadalom

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50