Az EU szoftverszabadalmi szabályozási terve ellen tüntettek Brüsszelben

Kiss Ádám Zoltán, 2005. február 20. 08:10
Az unió országaiból több száz tiltakozó érkezett Brüsszelbe, akik az utcára vitték a sokat vitatott szoftverszabadalmi szabályozás kérdését, transzparensekkel vonultak fel.
A demonstrációt a szabad információs infrastruktúráért küzdő Foundation for a Free Information Infrastructure (FFII) nevű szervezet kezdeményezte. Jonas Maebe, az FFII szóvivője szerint a tüntetésen több mint 300 fő jelent meg, amit ő igazi sikernek tart, tekintve, hogy a demonstrációt csupán egy héttel korábban jelentették be. Az azonnal reagáló és saját költségükön odaérkező tüntetők között volt holland, belga, francia, német, osztrák, svéd, cseh, szlovén és lengyel állampolgár is. A tüntetés központi szlogenje az volt, hogy az Európai Unió nem válhat banánköztársasággá, vagyis olyan államegységgé, melyet a külföldi tőke érdekeltségei irányítanak. A tüntetők elvonultak a direktíva létrehozásában és keresztülvitelének kísérletében érintett EU-szervek épületei előtt, így meglátogatták az Európa Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament épületét is. Szerintük az EU a szoftverek szabályozásának kérdésében ugyanúgy járt el, mint a közelmúlt néhány hasonló esetében, a demokratikus egyeztetések helyett megpróbálta csöndben gyorsan átverekedni saját elképzelését - mondta Maebe. Az EU eddig még nem reagált kifejezetten erre a demonstrációra, ám az elemzők szerint kérdéses, hogy ratifikálja-e az új szabályozást.
Kulcsszavak: szabadalom EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05