Tovább folyik a szoftverszabadalmi csatározás az EU-n belül

Milkovits Gábor, 2005. március 1. 20:00
Az Európai Unió szoftverszabadalmi direktívatervezete körüli vita újabb fontos állomásához érkezett: hétfőn az Európai Bizottság a pozitív várakozások ellenére elutasította az EP-képviselőknek a tervezet átdolgozására irányuló kérését.
A döntés azt jelenti, hogy a bizottság a tavaly májusban egyszer már elfogadott, és a Miniszterek Tanácsa által is szűk többséggel támogatott eredeti tervezetet nyújtja be az Európai Parlament elé második olvasatban történő tárgyalásra. Mindezt az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso írásban közölte az EP-vel és a Miniszterek Tanácsával. A bizottság annak ellenére hajthatatlan maradt, hogy február elején az EP Jogi Bizottsága (JURI), két héttel később pedig a képviselőcsoportok vezetői is nagy többséggel a jogalkotási folyamat újraindítására kérték fel az EU kormányát. Ezek a javaslatok persze nem kötelezik semmire az Európai Bizottságot, mégis váratlan tény, hogy gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyták őket. Még korábban több EP képviselő is úgy nyilatkozott, hogy a javaslat elutasítása esetén szinte biztos, hogy a parlament másodszor is a törvénytervezet ellen fog szavazni, pedig a hosszas fölösleges procedúrát már most megspórolhatná az Európai Bizottság, ha nem erőltetné mindenáron az eredeti verziót.

A döntéssel Barroso a szoftverszabadalmak ügyén jóval túlmutató kockázatot vállal; megeshet ugyanis, hogy a kérdés kapcsán a legnagyobb ellenzéki frakció, a szocialisták a többi baloldali és zöld csoporttal összefogva átfogó politikai akciót indítanak a Barroso-kormány szabadpiacot támogató politikájával szemben. Az EB mostani döntése után mindenesetre jelenleg ott tart a folyamat, hogy az EU soros elnöki tisztét betöltő Luxemburg megpróbálja március 7-én formálisan elfogadtatni a szöveget a Versenyügyi Tanáccsal, hogy aztán minél előbb második olvasatban, végső vitára az EP elé kerülhessen. Kérdés, hogy az újabb szavazás előtti viták és tárgyalások ideje alatt melyik oldalnak sikerül majd több képviselőt maga mellé állítani: jelen pillanatban az ellenzők tábora látszik felülkerekedni az Európai Parlamentben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05