E-felkészültség: Közép- és Kelet-Európa még mindig alaposan le van maradva

forrás Prim Online, 2005. április 20. 12:50
A The Economist Intelligence Unit és IBM legutóbbi közös, ma megjelentetett tanulmánya szerint Közép- és Kelet-Európa még mindig alaposan le van maradva Nyugat-Európa mögött a főbb e-felkészültségi mutatók területén. Ugyanakkor nagy különbségeket találunk az egyes országok e-felkészültsége között.
Szlovákia például öt hellyel ugrott előre a rangsorban az idén, Lengyelország és Szlovénia négy hellyel, ugyanakkor más gyorsan fejlődő digitális piacok vagy megőrizték helyüket, vagy akár lejjebb is csúsztak. Az ún. e-felkészültségi tanulmányt idén hatodik alkalommal publikálják. A tanulmány olyan elfogadott mércét jelent, ami tükrözi, hogy az egyes országok kormányai milyen erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy elősegítsék az üzlet működését. Az idén összesen 65 országot rangsoroltak.

Néhány fontosabb megállapítás:


Észtország a regionális vezető az e-felkészültség területén, Svájc, Szlovákia és az Egyesült Államok nyerték a legtöbb jobb helyezést a rangsorban 2004-hez képest, Dánia már második éve foglalja el az első helyet, az Egyesült Királyság lecsúszott a 2. helyről az 5-re, Hong Kong vezeti a Csendes-óceáni országok sorát, Jamaica pedig bekerült a mezőnybe.

Az e-felkészültségi helyezések az adott ország társadalmi, politikai, gazdasági és technológiai fejlettségének a szintjét mérik. Az e-felkészültség nem egyszerűen annak a függvénye, hogy az országban mennyi számítógépes szerver, webhely és mobiltelefon van, olyan dolgokat is tükröz, mint az, hogy az állampolgároknak mennyire áll módjukban a technológia szakszerű kihasználása, az üzleti és a jogi rendszert, és azt is, hogy a kormányok mennyire ösztönzik a digitális technológiák használatát. A megfelelő e-felkészültség biztosítása érdekében minden alkotórésznek infrastruktúra, biztonság, átláthatóság, innováció és képességek a helyén kell lennie, a megfelelő kapcsolódásokkal együtt.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05