Matáv: a közgyűlés jóváhagyta az igazgatóság osztalékjavaslatát

MTI Sajtóadatbank, 2005. április 28. 09:35
A Matáv Rt. szerdai közgyűlése jóváhagyta, hogy a cég tavalyi eredményéből a részvényesek 100 forint névértékű törzsrészvény után 70 forint osztalékot, míg a 10 ezer forint névértékű elsőbbségi részvények után 7 ezer forint osztalékot kapjanak.
Az összesen több mint 72,65 milliárd forint osztalék kifizetéséhez a 39 milliárd forintot meghaladó adózás utáni eredményen kívül 33,625 milliárd forintot az eredménytartalékból
használnak fel.

Straub Elek, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a társaság célja, hogy tartani tudja a 40 százalék körüli EBITDA-eredményt. Hozzátette: az árbevétel 15 százalékát meg nem haladó, 105 milliárd forint körüli beruházást terveznek és azt, hogy 2006. végére az ADSL csatlakozások száma 400 ezerre emelkedjen, amit a piaci igény alsó határának nevezett.

Az elnök-vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az idén és jövőre várhatóan alacsony, egyszámjegyű bevételnövekedést ér el a társaság a lehetséges akvizíciók hatása nélkül.

Straub Elek eredményként értékelte, hogy az erősödő verseny ellenére a vezetékes ügyfelek számának lemorzsolódása megállt. Az anyavállalat esetében az egy alkalmazottra jutó vonalak száma 365 volt, amit a hatékonyság további növelésével, létszámleépítéssel 2006 végére 500-ra kívánnak növelni.

A Matáv csoport tavaly 1.028,12 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 41,961 milliárd forint adózott eredményt könyvelt el, a kisebbségi tulajdonosoknak járó 9,446 milliárd forint levonása előtt.

A társaság mérlegfőösszege 910,3 milliárd forint, adózott eredménye 39 milliárd forint volt.

A várhatóan a második félévben induló harmadik generációs mobilszolgáltatás ismertetése szerint jelentősen növeli majd a T-Mobile Magyarország versenyképességét.
Kulcsszavak: Matáv

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05