Elindult a fejlesztési miniszter honlapja

forrás Prim Online, 2005. május 6. 14:21
Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter személyesen mutatta be pénteken, újságírók előtt honlapját, amely többek között a Magyarországon jelenleg elérhető legteljesebb internetes pályázati kereső és pályázati előrejelző rendszert is magában foglalja.
A www.fejlesztes.gov.hu - mint az a címéből is kiderül, a magyar kormányzati fejlesztések honlapja. A miniszter személyes és hivatali információin kívül a honlapon az újságírók és más érdeklődők számára Sajtószobát is "berendeztek", ahonnan letölthetőek a miniszter közleményei és a munkájával kapcsolatos újdonságok. A miniszter felügyelete alá tartozó három hivatal (a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal és a Magyar Turisztikai Hivatal) weboldalához a címlapról közvetlen link mutat.

A weboldal természetesen a www.rfftnm.hu - a titulusom rövidítéséből adódó - címen is megtalálható, de mivel ezt a betűszót én is két hétig tanultam, ezért inkább egy könnyen megjegyezhető nevet választottunk - mondta a miniszter.

Kolber István kiemelte, hogy a magyar régiók az EU-csatlakozás nyerteseinek tekinthetők, hiszen soha nem látott mértékű fejlesztés indult meg az országban. A miniszter beszámolt arról, hogy a strukturális alapokat érintő pályázatokra eddig több mint 20 ezer pályamunka érkezett be, közülük 7 ezer tekinthető máris nyertesnek, további 6,5 ezret még ezután bírálnak el. Az eddig elfogadott projektek 490 milliárd forint értékben tesznek lehetővé beruházásokat, 1241 településen. A pályázók 27 ezer új munkahely létesítését és 68 ezer állás megtartását vállalták. Az eddig elfogadott projektek a teljes hároméves keret 54 százalékát kötötték le.

A www.fejlesztes.gov.hu oldalon megtalálható az interneten jelenleg elérhető legteljesebb pályázati kereső és pályázati előrejelző rendszer, amely 187 különféle támogatási konstrukció keretében mintegy 137 milliárd forintnyi potenciális pályázati lehetőséget mutat be.

A Pályázati Előrejelző Rendszer Magyarországon egyedülálló módon tartalmazza a minisztériumok által kiírt támogatási konstrukciók várható megjelenésének időpontját és a pályázatok legfontosabb ismérveit.

Elérhető a honlapon egy kibővített tematikus információs adatbázis: útmutatók, projekt-mintatár, kiadványok, tanácsok, információk a pályázati intézményrendszerről, az ügyfélszolgálatokról, a pályázati eredményekről, de megtalálhatók itt a fontosabb jogszabályok valamint naponta frissülő pályázati hírek és eseménynaptár is.

Az év eleje óta Kolber István felügyelete alá tartozó EU Pályázati Információs Központ telefonos ügyfélszolgálata a csatlakozás óta eltelt egy évben több mint 15 ezer hívást fogadott, az internetes pályázati kereső oldalait pedig ez idő alatt több mint másfélmillió alkalommal töltötték le.
Kulcsszavak: közigazgatás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05