ADSL 5-6 ezer forintos havidíjért?

IHM-NHH: Szélessáv 2005 - szakmai konferencia

Kovács Attila, 2005. május 12. 13:00
2005. május 20-án a budapesti Millenáris Park területén "Szélessáv 2005" címmel rendez kiállítással egybekötött egész napos konferenciát az IHM és az NHH.

Az eseményt beharangozó mai sajtótájékoztatón Kovács Kálmán miniszter annak a reményének adott hangot, hogy az ADSL internetet a hazai szolgáltatók a közeljövőben 5-6 ezer forintos havidíjért fogják ügyfeleiknek kínálni, mint azt egy IHM-felmérés is bizonyította: ez az az összeg, amelynél az előfizetők tömegesen átállnának a szélessávra.

Pataki Dániel, az NHH elnöke kiemelte, a tudatosítást erősítő Szélessávú Internet Nap hat internet szolgáltató (Euroweb, GTS Datanet, Interware, T-Online, UPC, Wiera), három tartalomszolgáltató (Barátságos Internet Fórum, Index, Sanoma), két hardverszállító (HP, Albacomp) és két mobilszolgáltató (Pannon GSM, T-Mobile) hathatós támogatása és részvételével kerül lebonyolításra. A négy előadásbólés öt kerekasztal-beszélgetésből álló, ingyenes konferenciára 300 főt várnak. A program szerint a kormányzati szervek képviselői részletesen ismertetik a szakmai vitára bocsátott Nemzeti Szélessávú Stratégiát, amit a piaci szereplők helyben megvitathatnak.

Információ, regisztráció:

www.ihm.gov.hu

www.emagyarorszag.hu

Kulcsszavak: IHM ADSL NHH konferencia

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro

Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít. 

2023. május 26. 17:11

Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom

A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.

2023. május 24. 15:50

A Rakuten Viber és a Spotify egyesíti erőit

Rakuten Viber bejelentette partnerkapcsolatát a Spotify globális zenei streaming platformmal. A Viber több százmillió felhasználójának kínál három hónapos ingyenes próbaidőszakot a Spotify Premium előfizetéshez, illetve régiótól függően akár 90%-os kedvezményt a szolgáltatásra.

2023. május 23. 15:27

Új élmények várnak Budapest Óriáskerekén a Samsung Galaxy S23 Ultrával

A Samsung május 25-26 és 27-én átalakítja Budapest Óriáskerekét, alkonyattól különleges kabinokban emelkedhetünk a város fölé. A különböző tematikájú fülkékben egy közös: a résztvevők a Samsung csúcskészülékével, a Galaxy S23 Ultrával örökíthetik meg a nem mindennapi élményt, bizonyítva, hogy a Nightography, éjszakai felvételek funkcióval a legjobb pillanatok részletgazdagok és felejthetetlenek maradhatnak még napnyugta után is.

2023. május 22. 15:34

Akadálymentesítette a Coldplay karbonlábcsökkentő turnéapplikációját az SAP

Egy születése óta vak Coldplay-rajongó segített az SAP-nak abban, hogy a látássérültek számára is elérhetővé tegye a környezettudatos Music Of The Spheres World Tour alkalmazást. A cég tavaly fejlesztette ki az applikációt a brit zenekar számára, mivel mindkét társaság mélyen elkötelezett a fenntarthatóság iránt. Idén arra vállalkoztak, hogy akadálymentesítik az appot, így még többen használhatják azt, és járulhatnak hozzá a Coldplay-turné karbonlábnyomának csökkentéséhez.

2023. május 22. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39

Új keresőt fejleszt a Google

2023. április 24. 20:01