Versenyképességet növel a szélessáv
Kovács Kálmán kifejtette: a kormány célja az, hogy mindenki számára elérhető legyen az internet, s a digitális kultúra minél gyorsabban terjedjen. Ennek érdekében jórészt már kialakították az országos közhálót, egyre több eMagyarország pontot és tartalomtárat hoznak létre.
A miniszter előadásában elmondta, hogy 2002 és 2005 között a mobiltarifák nominális áron 40 százalékkal csökkentek, s ugyanígy mérséklődött a széles sávú internet elérés ára is.
Kovács Kálmán nemzetközi összehasonlításban elmondta, hogy Kelet-Közép-Európában Magyarországon fejlődik a leggyorsabban az információtechnológiai iparág (IT), s a bruttó hazai termékhez (GDP) 3,5 százalékos mértékben járul hozzá. Magyarországon az egy főre
jutó éves IT kiadás 200 euró, s a térségben csak Szlovénia és Csehország előzi meg egyformán 250 eurós kiadással.
A miniszter szólt arról is, hogy Magyarországon tavaly, szemben az unió 60 százalékos átlagával, 80 százalékkal nőtt szélessávú felhasználók száma, ám még mindig felzárkózó szakaszban van az ország.
A konferencián Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke kifejtette: a hatóság kiemelt stratégiai célja annak ösztönzése, hogy a széles sávú hírközlés és internet minél gyorsabban elterjedjen. Hozzátette: ezen belül fontos feladat, hogy a hálózati infrastruktúra területén megszűnjenek a szűk hozzáférési keresztmetszetek, s mindenki számára megfizethető legyen az internet.
Az elnök az internet elterjedtsége kapcsán elmondta, hogy Magyarországon a lakosság 7,3 százaléka fizet elő az internetre, míg széles sávra 3,8 százaléka. Az unióban a lakosság 8,5 százaléka internetezik, míg az újonnan csatlakozott 10 ország átlagában ez az arány 1,6 százalék. A régebbi tagok, az uniós tizenötök esetében az arány 10,3 százalék.
A konferencián bejelentették, hogy az IHM és az NHH közös fejlesztésében elindult a www.szelessav.hu, amelyen bárki tájékozódhat a széles sávú internet előnyeiről.
Kapcsolódó cikkek
- A lakosság 89 százaléka elérheti a széles sávot
- A szélessáv terjedése fontos versenyképességi tényező
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- 2011-re minden háztartás elérheti a széles sávot
- Szélessáv Napja és szélessávkereső az internet hazai elterjedéséért
- Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség
- Kovács Kálmán: önmagában nem elegendő az internet-hozzáférés biztosítása
- Infokommunikációs csúcstalálkozó Budapesten
- Az év végére minden iskolában szélessávú internet lesz
- Tizenkétmilliárdos forrás szélessávú fejlesztésekre az elmaradott régiókban
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro
Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít.
Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.
A Rakuten Viber és a Spotify egyesíti erőit
A Rakuten Viber bejelentette partnerkapcsolatát a Spotify globális zenei streaming platformmal. A Viber több százmillió felhasználójának kínál három hónapos ingyenes próbaidőszakot a Spotify Premium előfizetéshez, illetve régiótól függően akár 90%-os kedvezményt a szolgáltatásra.
Új élmények várnak Budapest Óriáskerekén a Samsung Galaxy S23 Ultrával
A Samsung május 25-26 és 27-én átalakítja Budapest Óriáskerekét, alkonyattól különleges kabinokban emelkedhetünk a város fölé. A különböző tematikájú fülkékben egy közös: a résztvevők a Samsung csúcskészülékével, a Galaxy S23 Ultrával örökíthetik meg a nem mindennapi élményt, bizonyítva, hogy a Nightography, éjszakai felvételek funkcióval a legjobb pillanatok részletgazdagok és felejthetetlenek maradhatnak még napnyugta után is.
Akadálymentesítette a Coldplay karbonlábcsökkentő turnéapplikációját az SAP
Egy születése óta vak Coldplay-rajongó segített az SAP-nak abban, hogy a látássérültek számára is elérhetővé tegye a környezettudatos Music Of The Spheres World Tour alkalmazást. A cég tavaly fejlesztette ki az applikációt a brit zenekar számára, mivel mindkét társaság mélyen elkötelezett a fenntarthatóság iránt. Idén arra vállalkoztak, hogy akadálymentesítik az appot, így még többen használhatják azt, és járulhatnak hozzá a Coldplay-turné karbonlábnyomának csökkentéséhez.