AH privatizáció: az EDR tender nem jelent többlet kockázatot a kisbefektetőknek

MTI Sajtóadatbank, 2005. június 14. 10:51
A Tebész álláspontja szerint az Egységes Digitális Rádiótávközlő rendszer(EDR) tenderének és az abban résztvevő Antenna Hungária (AH) privatizációjának párhuzamos futtatása nem jelent többlet kockázatot az AH kisbefektetői számára.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) Pettkó Andrásnak, az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága MDF-es tagjának kérésére készített ebben a kérdésben tanulmányt, amelyet az MTI-nek is eljuttatott hétfőn.

A szövetség szerint az EDR tender eredménye nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni az AH állami részvénycsomagjának eladása után a kisrészvényesek felé kötelezően teendő vételi ajánlat árfolyamát.

Az MDF-es országgyűlési képviselő május 31-én kiadott nyilatkozata szerint fel kell függeszteni az Antenna Hungária Rt. privatizációját, és addig nem szabad értékesíteni a vállalatot, amíg nem születik döntés arról, hogy az AH megnyeri-e a kormányzati egységes digitális rádió-távközlő rendszer szolgáltatására kiírt pályázatot. A szolgáltatási pályázat végeredménye ugyanis döntően befolyásolja a jelenleg 75 százalékban állami tulajdonban lévő cég várható árbevételét és piaci értékét. A Magyar Demokrata Fórum szerint egy elhamarkodott privatizáció több milliárdos kárt okozhat az államnak.

A Tebész közleménye arra is rámutat, hogy a visszaélési lehetőségektől való félelem kialakulásához nagyban hozzájárult az ÁPV Rt. privatizációs ügyben folytatott hibás kommunikációs stratégiája. A privatizációs szervezet ugyanis indokolatlanul tartott vissza fontos információkat az ajánlatbefogadással kapcsolatban, és csak azután adott részletes tájékoztatást az AH privatizációjáról, miután az Országgyűlésben az MDF felvetette a két tender - AH és EDR - párhuzamos futtatásának problémáját.

A Tebész által megkérdezett tőkepiaci elemzők az Antenna Hungária jelenlegi tőzsdei árfolyamát reálisnak tartják, belekalkulálva az EDR tender esetleges megnyerésének esélyét is, és nem számítanak ettől jelentősen eltérő privatizációs árra, sem felfelé, sem lefelé.

Az ÁPV Rt. június 2-i közleménye alapján az AH privatizáció első fordulójában az eddigi legjobb vételi ajánlati ár részvényenként 4.267 forint, amely a második fordulóban lefelé már nem módosítható.

A Tebész álláspontja szerint a jelenlegi 4.150-4.200 forintos tőzsdei átlagár fundamentálisan is indokolt, valamint a privatizációs pályázat első fordulójában ajánlott legjobb vételár is ehhez közeli, így a szervezet hasonló nagyságrendű vételárra számít a kisbefektetőkre vonatkozó majdani vételi ajánlatban is. A szövetség szerint a privatizációs tender eredményének kihirdetéséig még hátralévő egy-két hónapban a kis mennyiségű szabad közkézhányad miatt inkább a tőzsdei átlagár kis mértékű emelkedése, mintsem csökkenése várható.

A tőkepiaci törvény előírása alapján, az AH privatizáció nyertese - az EDR tender eredményétől függetlenül - a 180 napos tőzsdei átlagár és az ÁPV Rt.-nek fizetendő privatizációs ár közül a magasabb összegen lesz köteles vételi ajánlatot tenni a kisbefektetőknek.

Az ÁPV Rt. tájékoztatása szerint az AH privatizáció második fordulójába hat befektető jutott be: az Abertis Telecom S.A., a Ceské Radiokomunikace a.s., a Macquarie Hírközlési Konzorcium, az Österreichischer Rundfunk (ORF), a Swisscom Broadcast AG és a TdF Télédiffusion S.A.

Az első fordulóban az ajánlattevők 18,81 és 38,00 milliárd forint közötti sávban szóródó előzetes vételárat ajánlottak az Antenna Hungária 75 százalék plusz 1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjáért.

A pályázók július közepén adják be végleges, már kötelező érvényű ajánlataikat a második fordulóra, amelyben a részvényekért megajánlott vételár szerepel majd kizárólagos döntési szempontként.


Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05