Az ICC Hungary állásfoglalása a számítógépen megvalósított találmányok szabadalmazhatóságáról

MTI Sajtóadatbank, 2005. június 20. 10:02
Az ICC Hungary a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Magyar Nemzeti Bizottsága Kereskedelem és Befektetéspolitikai Szakmai Bizottsága 2005. június 17-én állásfoglalást adott ki a számítógépen megvalósított találmányok szabadalmazhatóságáról.
A bizottság álláspontja szerint a szerzői jog nem lehet elégséges védelem a szoftverekre alapozott technológiai újítások fejlesztőinek, lévén a szerzői jog csak az illegális szoftvermásolást és terjesztést hivatott megakadályozni, de maguknak a jelentős újítást hordozó műszaki megoldásoknak vagy komplett technológiáknak engedély nélkül egy másik termékben való felhasználását nem lehet hatékonyan megakadályozni ezzel. Márpedig a kis- és közepes vállalatoknak elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy számítógépen megvalósított, műszaki hozzájárulást tartalmazó műszaki megoldásaikat más szervezetek ne tudják illetéktelenül a sajátjukként eladni, ezzel elmaradt hasznot okozva az eredeti ötlet gazdájának.

A számítógépen megvalósított szabadalmaknak köszönhetően a vállalkozások licencet adhatnak másoknak technológiák használatára, így segítve elő beruházásaik pénzügyi megtérülését. Továbbá, a számítógépen megvalósított találmányok jelzik a kisebb cégek jelenlétét a szakterület többi vállalata számára, és utat nyitnak az esetleges új együttműködések és technológiatranszfer-megállapodások előtt.

Az irányelv elfogadása nem jár a jogszabályi környezet jelentős megváltozásával, azonban pozitív hatással lesz a magyar vállalkozások - köztük a kis- és középvállalkozások - olyan innovációs tevékenységének megvédésére, amelynél a szabadalom, illetve termék (vagy termék egy része) műszaki újítás köré épül, és amelyben a rendszerhez készített egyedi jellegű szoftver fontos szerepet játszik.

A készülő direktíva olyan eszközt ad az innovatív vállalkozások kezébe, amellyel eredményesen védhetik meg és hasznosíthatják a technológiai tartalmú számítógépes találmányaikhoz fűződő jogaikat, így valamennyi vállalkozás számára versenyelőnyt jelentene és erősítené piaci pozíciójukat hazánkban és a világban. Ezért az ICC Hungary támogatja a javasolt direktíva elfogadását.
Kulcsszavak: szabadalom EU jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09