Információtechnológia a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben

MTI Sajtóadatbank, 2005. június 20. 10:41
A kutatási-fejlesztési projektekben az információtechnológia, az infokommunikáció erősítése a következő évek egyik nagy feladata, ennek tükröződnie kell a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben is - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter pénteken egy budapesti szakmai konferencián.
A tanácskozáson a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazni kívánt magyarországi fejlesztési célokról cseréltek véleményt a részt vevő politikusok és gazdasági vezetők.

Az informatikai miniszter szerint az információtechnológia fejlesztése azért különösen fontos, mert az hosszú távon is erősíti az ország gazdasági versenyképességét. Ezen a területen a térségbeli államokkal összehasonlítva "jól állunk", de az elektronikus technológiák fejlesztése folyamatos feladatot kell, hogy jelentsen.

Aláhúzta: "a II. Nemzeti Fejlesztési Terv nem lehet sikeres, ha benne nem kap kellő szerepet az infokommunikációs technológia erőteljes fejlesztése."

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára kifejtette: a II. Nemzeti Fejlesztési Terv összeállításakor nagy kihívást jelent az, hogy miközben minél nagyobb uniós forrást kívánunk elérni a 2007-2013 közötti EU-s pénzügyi perspektíváról folyó tárgyalásokon, ehhez megalapozott gazdaságpolitikát kell folytatni.

Aláhúzta: a hosszú távú nemzeti fejlesztési célokról konszenzussal kellene dönteni, mivel azok négy kormányzati időszakot érintenek, a II. Nemzeti Fejlesztési Terv időszakának végére, 2013-ra már mintegy 1400 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásának irányát kell kijelölni.

Az államtitkár kiemelte: a kormány elképzelései szerint a II. NFT utolsó évében, 2013-ban mintegy 1050 milliárd forint érkezne a különböző uniós alapokból az országba, ehhez a magyar költségvetés további, mintegy 250-260 milliárd forint hazai forrást biztosítana a különböző projektek támogatására. A hazai források döntő részét a központi büdzsé adná, a kisebb részt a helyi önkormányzatok állnák.

Az államtitkár kifejtette: "a kormányzat azt szeretné elérni, ha a második fejlesztési terv egyfajta pozitív irányba mutató spirált eredményezne. Ez azt jelentené, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Terv által idehozott uniós források nagyobb gazdasági növekedést biztosítanánk, ezáltal több adóbevétel érkezne a büdzsébe, amit aztán újra jelentős fejlesztésekre lehetne fordítani."

Katona Tamás elmondta: az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció az ősszel kerül a parlament elé, a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet 2006 közepéig be kell a nyújtani az Európai Bizottsághoz.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05