Az Egyesült Államok fenntartja magának az internet és a domain nevek feletti ellenőrzést

Milkovits Gábor, 2005. július 2. 08:56
A Bush-kormányzat bejelentette, hogy nem adja át semmiféle független szervezetnek az internet gyökerének, ezen belül pedig a webes domain nevek ellenőrzésének jogát.
Michael Gallagher, az amerikai Kereskedelmi Minisztérium helyettes vezetője elmondta, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is meg kívánja őrizni az irányadó internetes gyökérzóna fájlok változtatásainak és módosításainak ellenőrzésében játszott hagyományos döntő szerepét. Emellett fenntartják a domain nevekkel foglalkozó nonprofit szervezet, az ICANN felett gyakorolt kontrollt is, ügyelve arra, hogy annak fő tevékenysége ne térjen el az eddig gyakorolt műszaki ellenőrzéstől. A bejelentés némileg meglepő, korábban ugyanis olyan jelzések érkeztek a hatóságok részéről, hogy ezeket a szerepköröket átadnák az ICANN-nak. Egy az Európai Bizottság által készített jelentésben az áll, hogy az amerikai Kereskedelmi Minisztérium öt évvel ezelőtt ígéretet tett az európai kormánynak az ICANN tevékenysége feletti ellenőrzés megszüntetésére.

A Bush-kormányzat kemény fellépése szakértők szerint nem jár majd gyakorlati következményekkel, mert habár az amerikai kormánynak ezzel elvileg megmarad a beleszólása abba, hogy mely országok milyen domaineket használhatnak, a valóságban ebbe továbbra sem valószínű, hogy beavatkozna. A hír ugyanakkor igencsak feldühítheti az Egyesült Államok online befolyása ellen amúgy is tiltakozó országokat, például Brazíliát, vagy Pakisztánt, és valószínűleg az ENSZ azon törekvését is ellehetetleníti, amely a szegényebb nemzeteknek kívánna több beleszólást biztosítani a világháló irányításába. A lépés hátterében a hatalmi politizálás mellett az ICANN-nal való elégedetlenség is állhat, a szervezet költségvetése ugyanis 7 millióról 16 millió dollárra nőtt az elmúlt két évben.
Kulcsszavak: ICANN domain

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05