Microsoft vezeték nélküli billentyűzet Media Center PC-khez

Milkovits Gábor, 2005. július 12. 18:49
A Microsoft bejelentette, hogy egy olyan vezeték nélküli billentyűzetet hoz hamarosan forgalomba, amelyet kimondottan a Windows XP Media Center Edition operációs rendszerű számítógépekhez fejlesztettek ki.
A „Microsoft Remote Keyboard” elnevezésű klaviatúra beépített egérrel is rendelkezik, illetve külön gombok találhatók rajta a PC, a televízió, vagy más otthoni szórakoztató elektronikai eszközök vezérléséhez Emellett maguk a billentyűk hátsó megvilágítással is el vannak látva, így sötétben, például filmnézés közben is jól kivehetők. Az új billentyűzet kibocsátása része annak a projektnek, amellyel a Microsoft Windows operációs rendszerét, illetve az azzal ellátott PC-ket szeretné a házi szórakoztató elektronikai alkalmazásokat összehangoló eszközként is értékesíteni. A szoftveróriás tavaly 1,4 millió, mozgóképrögzítésre és zenelejátszásra kiválóan alkalmas Media Center PC-t adott el, ám 2008-ig ezt a számot 20 millióra kívánja növelni. Matt Barlow, a Microsoft PC hardver üzletágának egyik igazgatója elmondta, hogy az új billentyűzet az első kimondottan a Media Center PC-khez kifejlesztett ilyen eszköz.

A cég ezzel egy időben bemutatott egy olyan speciális billentyűzetet is, amelyet elsődlegesen digitális fényképek számítógépes szerkesztéséhez konstruáltak. Mindkét eszköz ára 99 dollár lesz.

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05