Ellentmondások az e-kormányzati gerinchálózat szolgáltatási tendere körül

forrás Prim Online, 2005. július 26. 13:18
Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum Informatikai Kollégiumának vezetője javasolja az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának összehívását, és kezdeményezi Baja Ferencnek, a Magyar Kormány eKormányzati fejlesztésekért felelős megbízottjának meghallgatását az elektronikus kormányzati gerinchálózat szolgáltatási tendere miatti ellentmondások tisztázására.
Pettkó András szerint ellentmondásos sajtónyilatkozatok láttak napvilágot a több milliárdos távközlési közbeszerzési eljárással kapcsolatban, ezért elengedhetetlennek tartja, hogy az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottsága még az őszi ülésszak előtt, rendkívüli ülésén meghallgassa Baja Ferenc tájékoztatóját.

A képviselő a Magyar Kormány eKormányzati fejlesztésekért felelős megbízottjától választ vár arra, hogy az elektronikus kormányzati gerinchálózat szolgáltatási tenderét elnyerő Magyar Telekom milyen jogszabályi felhatalmazás alapján és mekkora értékű megbízáshoz jutott, valamint arra, hogy az MT ezzel pontosan milyen kormányzati jogköröket kapott.
Kulcsszavak: politika jog e-government

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az adóhatóság a big data révén ellenőriz

Az adóhatóság a saját maga által gyűjtött, illetve a társintézményektől kapott digitálisan rendelkezésre álló adatokat több körben elemzi, azonosítja a kockázatos adózókat és tényezőket, és dönt arról, hogy kit ellenőriz.

2019. szeptember 17. 12:08

Akár elektronikusan is lehetne gyűjteni a kopogtatócédulát

A választásokat megelőző ajánlószelvények gyűjtését digitálissá lehetne tenni, ha elektronikusan írnák alá a polgárok az ajánlóíveket. A NETLOCK becslése szerint legalább 2–2,5 millió oldalnyi dokumentum kerülhetne át így a digitális térbe. Ezzel nemcsak olcsóbbá és zöldebbé válna a teljes folyamat, de gyorsabb, biztonságosabb, diszkrétebb lenne az adatkezelés is. Ezen felül egyszerűbben kiszűrhetnék a visszaéléseket, és hatékonyabbá válna az adminisztrációs munka és a GDPR előírásoknak való megfelelés is.

2019. szeptember 16. 12:53

Az ipari automatizáció kihívásai

A tapasztalatok szerint az automatizáció útjában álló legnagyobb akadályok a telepítéssel kapcsolatos költség- és időkorlátokban keresendők. Mivel ez a folyamat speciális szaktudást igényel, ezt általában egy csapatnyi, különféle programozási nyelvekben jártas és magas szintű műszaki ismeretekkel rendelkező robotikai szakember végzi.

2019. május 24. 12:47

Az Adókikerülés Elleni Direktíva hatása a cégekre

Számos, a hazai vállalkozásokat is jelentős mértékben érintő módosítást tartalmaz az eddigi gyakorlathoz képest az Európai Bizottság által elfogadott Adókikerülés Elleni Direktíva (ATAD). Várhatóan a legjelentősebb változást a kamatlevonhatósági szabályok módosulása okozza, az új alapokra helyezett szabályozást ez év végéig kell átültetniük a tagországoknak a nemzeti jogba.  

2018. szeptember 20. 11:20

Júliusban indítja pályakezdő programját a Lufthansa Systems Hungária

A légiközlekedési informatika egyik meghatározó szereplőjének pályakezdő programjába jelentkezhetnek június 1-ig az általános szoftverfejlesztői tudással és magabiztos angol nyelvismerettel rendelkező fiatalok. 

2018. április 27. 15:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

2020. június 15. 16:23

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15
online sportfogadás