Nulla energiafogyasztású e-papír

Kiss Ádám Zoltán, 2005. augusztus 17. 09:37
A Fuji Xerox olyan e-papír megoldással állt elő, mely kiemelkedik fejlesztés alatt álló vetélytársai közül, mivel akkor is olvasható, ha semmilyen energia-utánpótlást sem kap.
A hivatalosan E-Paper Visual Index Card néven futó termék nem méreteivel szeretne kitűnni a mezőnyből, előnye, hogy az áramellátás megszakadása után is megőrzi a rajta megjelenített képi információt. A japán cég rendkívül vékony kártyái fotókonduktív LCD technológián alapszanak. A termék kihasználja az LCD megoldások egyik alapvető tulajdonságát, vagyis a kép részeinek valós fizikai megjelenítését. Az LCD-k ki lapocskák segítségével terelik a háttér- vagy előtérfényt, így a kép tulajdonképpen valós formában létezik. Ez egyrészt vibrálásmentes képet tesz lehetővé, másrészt állandósítható a kép, még akkor is, ha a kijelző már nem kap áramot. Ez fontos tulajdonság lehet a folyamatos akkugondokkal küzdő mobil-IT világában, hiszen egy lemerült elem miatt nem veszítjük el a tárolni kívánt képet. Az újdonság végleges formában történő megjelenésére sem kell már sokat várni, Fuji Xerox jövőre kívánja forgalomba hozni az E-Paper Visual Index Cardot.
Kulcsszavak: e-papír Fuji Xerox Xerox Fuji

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Adatok szivárogtak ki az AMD Ontario teljesítményéről

A német Hardware Infos internetes szaklapnak sikerült néhány érdekes és ígéretes információt szereznie az AMD első Fusion technológiájú integrált netbook-processzoráról, az Ontarióról.

2010. július 31. 18:06

Cikkgyűjtő

További híreink

Nokia álommobil

2010. július 31. 18:10

15 percre tolta ki a határt a YouTube

2010. július 30. 07:43

Google-adatgyűjtést jelző böngésző plugin

2010. július 28. 18:24

70 milliárd pixel, avagy a világ legnagyobb panorámafotója: két rekordot döntöttek meg a magyar fiatalok

2010. július 27. 18:40

Hirdess online, megmondom, kit értél el

2010. július 27. 17:09

Legális lett a mobilok feltörése Amerikában

2010. július 27. 07:08

Letölthető a vadonatúj 3.6.8 - két nap után újból frissült a Firefox

2010. július 24. 17:27

Csak jövőre érkezik a Windows 7 első átfogó frissítése

2010. július 23. 10:11

Letölthető az új Firefox 3.6.7

2010. július 22. 08:01

Frissül a Google képkeresője

2010. július 21. 08:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu