Több mint 900 magyar kkv vett részt a Phare e-kereskedelmi programján

MTI Sajtóadatbank, 2005. augusztus 29. 08:50
Több mint 900 kis- és középvállalkozás (kkv) vett részt a Phare elektronikus kereskedelmet támogató programban - közölte a program eredményeit összegző zárókonferenciát szervező KPMG Hungária Kft.
A KPMG közleménye szerint a rendelkezésre álló pénzügyi és szakmai keretek teljes mértékű kihasználásával zárul 2005 augusztusában az "e-kereskedelem a versenyképes kis- és középvállalkozásokért" elnevezésű program.

A 2004 elején indult program keretében összesen több mint 900 kis- és középvállalkozás, egyéni vállalkozó számára nyílt lehetőség alap- és gyakorlati ismereteket szerezni az elektronikus kereskedelemről, az elektronikus üzletről és ezek működéséről. Létrejött továbbá egy portál, amely a program folytatásaként segíti a vállalkozókat. A másfél éves "e-kereskedelem a versenyképes kis- és középvállalkozásokért" című programot a gazdasági tárca és az Európai Unió Phare Előcsatlakozási Alapja közösen finanszírozta, összesen közel 3,5 millió euróval, azaz mintegy 900 millió forinttal.

A programon belül az e-kereskedelem alapjait ismertető oktatás-sorozaton összesen több mint 700 kis- és középvállalkozás vett részt, kihasználva a rendelkezésre álló keretszámot. A képzés során a kkv-k az elméleti alapok elsajátításán túl gyakorlati eredményeket is elértek: kidolgozták az e-kereskedelmi tevékenységüket beindító stratégiai akciótervet.

A program során a 371 pályázó kkv közül 218 nyert el testre szabott tanácsadói támogatást saját e-stratégiája kialakításához, webáruháza létrehozásához vagy integrált vállalatirányítási rendszer bevezetéséhez.

A program által fejlesztett portál (www.kkvportal.hu) 2004 októbere óta működik. A portál a vállalkozásoknak híreket, információkat szolgáltat, és egyben ingyenes lehetőséget nyújt saját weboldaluk és árukatalógusuk kialakítására és elhelyezésére.

A honlapon egy egyszerű regisztráció után mindenki számára lehetővé válik termékeinek, szolgáltatásainak bemutatása, rendelések felvétele, illetve üzleti együttműködések kialakítása, azaz a regisztrált cégek a portált valódi üzleti eszközként használhatják.

Kulcsszavak: oktatás e-commerce KPMG

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Itt a Microsoft MI-alapú virtuális asszisztense

Épp most lépünk be a mesterséges intelligencia által meghatározott korszakba – egy olyan új világba, amelyben alapvetően változik meg a technológiához való viszonyunk, és az is, hogy milyen előnyöket kínál számunkra a technológia. 

2023. szeptember 24. 15:52

Kontakt jelnyelvi tolmácsszolgáltatás a Telekomnál

2023. szeptember 24-étől a Magyar Telekom 29 üzletében és telefonos ügyfélszolgálatán jelnyelvi tolmácsszolgáltatás vehető igénybe a hallássérült ügyfelei akadálymentes kiszolgálása érdekében.

2023. szeptember 24. 11:44

MI-vel teszi hatékonyabbá és fenntarthatóbbá a cégek működését a Schneider Electric

Mesterséges intelligencia (MI) megoldással egészíti ki EcoStruxure Resource Advisor megoldását a Schneider Electric, a lépésnek köszönhetően a vállalati döntéshozók még gyorsabban férhetnek hozzá a cégük energiafelhasználási és fenntarthatósági adataihoz. Az új rendszer zártkörű béta tesztje szeptemberben indul és várhatóan az év végén, illetve 2024 elején lesz szélesebb körben is elérhető.

2023. szeptember 24. 10:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59