Az árak stabilizálódását várja a Samsung SDI a plazmaképernyők piacán

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 14. 10:30
A világ vezető plazmaképernyő-gyártója, a Samsung SDI Co. arra számít, hogy a harmadik negyedévben mindössze 3-5 százalékkal, a negyedik negyedben pedig csupán 1-2 százalékkal csökken majd a plazmaképernyők ára - jelentette ki Chris Kim, a társaság elnökhelyettese a Reuters által Tokióban szervezett ázsiai technológiai és telekommunikációs csúcstalálkozón.
A lapos televíziók kulcsfontosságú alkotórészének számító plazmaképernyők ára az elmúlt két esztendőben hatalmasat zuhant, miután a gyártók felfuttatták termelésüket - abban bízva, hogy a fogyasztók termetes katódsugaras készülékeiket lapos készülékekre váltják. 2005 első felében az árcsökkenés átlagos mértéke 18 százalék volt.

Kim szerint a gyártóknak jelenleg már vannak nehézségeik a kereslet kielégítésével, a piac elégedett az olcsóbbá vált plazmatelevíziókkal. Ez az árak stabilizálódásához vezető tendencia a jövő év végéig folytatódhat.

A Samsung SDI plazma részlege nagy versenyben áll a második helyen álló LG Electronics Inc. és a Matsushita Electric Industrial Co. termékeivel.

Kim megerősítette, hogy a cége összes bevételének mintegy 30 százalékát adó plazma képernyő gyártás negyedéves eredménye két
veszteséges időszak után a nullszaldó körül alakulhat majd, ami azt jelzi, hamarosan beérhet hosszú évek befektetéseinek gyümölcse.

A cég plazma képernyők eladásából származó bevételei a második negyedévben 350 milliárd vonra (341 millió dollárra) csökkentek az első negyedév 373 milliárd vonos értékéről; irányváltásra a harmadik negyedévben lehet számítani.

Kim a Samsung SDI új kapacitásnövelő beruházási terveiről is említést tett: az eddigi három gyártósor mellé egy-két éven belül egy negyediket szeretnének beállítani.

Az LG Electronics a múlt hónapban jelentette be, hogy havi kapacitását 63 százalékkal 310 ezer képernyőre bővítette, és hogy jövőre el kívánja érni a havi 350 ezret.

A Matsushita szeptemberben tervezi új plazmaképernyő-üzemének beindítását.

A Samsung SDI arra számít, hogy plazmaképernyő-eladásait a tavalyi 870 ezer után idén akár 2,2 millióra is emelheti.

Az ágazati kutatásokat végző DisplaySearch szerint 2008-ra alighanem megnégyszereződik, évi 12,3 millióra növekszik az egy
esztendő alatt eladott plazmaképernyők száma.

A mai kereskedés során a Samsung SDI árfolyama nem változott, miközben a tőzsde átfogó indexe kissé csökkent.
Kulcsszavak: televízió Samsung

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09