Védőtokot forgalmaz az Apple az iPod Nano-hoz

Milkovits Gábor, 2005. november 13. 09:11
Az Apple előzetes bejelentés nélkül egy szövetből készült védőtokot kezdett el forgalmazni a kisméretű iPod Nano zenelejátszókhoz, amit sokan azzal magyaráznak, hogy a gyártó ezzel burkoltan beismeri a készülékek sérülékenységét.
Még ha így is van, a beismerés valóban korántsem nevezhető nyíltnak, hiszen az Apple nem is tesz említést a tokról weboldalán. Maga a fehér védőtok egyébként gyakorlatilag megegyezik az 5. generációs iPod-okhoz járó hasonló szövet-tartókkal, csupán a mérete kisebb. Így aztán a gyártó minden további nélkül állíthatja, hogy csupán a Nano-hoz társított mellékes tartozékok számát növelte eggyel, és annak semmi köze a kijelző fokozott védelméhez.

A hírnek azért van kiemelt jelentősége, mert egyre szélesedik azoknak a bírósági eljárásoknak a köre, amelyeket az iPod Nano-k kijelzőjének sérülékenysége miatt indítottak: a vádak szerint a lejátszók kijelzője túl könnyen megkarcolódik, illetve borításuk megreped úgy, hogy a kijelző igen hamar gyakorlatilag kivehetetlenné válik. Az Apple hivatalosan csak annyit ismert be eddig, hogy a hiba az összes készülék kevesebb, mint 1 százalékát érinti, az üggyel kapcsolatos bármilyen újabb állásfoglalás, pedig a cég részéről meglehetősen kényes ebben a szituációban. Így aztán nem véletlen, hogy miközben hivatalosan nem hozták összefüggésbe a védőtokok kiadását a fenti problémával, nyilvánvaló, hogy az Apple meg szeretne ragadni minden eszközt arra, hogy a Nano-k eladásai ne essenek vissza. Az ügy kezdete óta egyébként számtalan cég kezdett gyártani és forgalmazni különféle védőfóliákat és tokokat a lejátszóhoz.

Kulcsszavak: Apple iPod

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új gaming monitort mutatott be az AOC

Az AOC a 2017-es gamescom-hoz képest a legjobbkor hozza forgamlomba legújabb 240 Hz-es gaming monitorját, amely augusztus második felétől lesz kapható. 

2017. augusztus 20. 12:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Elsőként került magyar cég a nemzetközi HR elitbe

2017. augusztus 4. 13:40

Júniusi vírusriport az ESET-től

2017. július 25. 17:21

A megjósolt trendek felé haladnak a kiberbűnözés idei irányai

2017. július 20. 16:59

Az év CIO-ja pályázat

2017. július 6. 13:48
cloudappsportal.com